Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy

bombasztjai és szerzőjének (aki a nevét nem írta oda műve alá, ennélfogva kénytelen vagyok azt hinni, hogy szerkesztőségi cikkről van szó), megdöbbentő tájékozatlansága honi folyóiratainak - beleértve az Új Forrást is - történetét illetően, enyhén szólva megkérdőjelezik a szóban forgó cikk hitelét, nemkülönben szerzője szándékának konstruktív voltát is.

Lássuk hát, csak sorjában!

Fölöttébb érdekes, hogy a cikkíró eddig nem vette észre, hogy az Új Forrás nem az ez évi 1. számától kezdődően válogat a tartalommutatóból az „első oldalra”, hanem már az 1983. évi 1., számától kezdve. Ezt nem tudni, bizony nem érdem, legalábbis (már két éve tartó) tájékozatlanságra vall. (Szó, ami szó: azt viszont észrevette, hogy a kép - amiről lentebb még szólok -, eltűnt a borítóról. Figyelme persze így sem érdemel dicséretet, hiszen azt sem látta meg, hogy az új borító színes - vajon mi okból -, s az már nem is érdekelte, hogy mi és miért van a hátsó külső borítón, s milyen minőségű képek találhatók magában a lapban és a műmellékleten.) Majd ezután: „Nem biztos, hogy szerencsés ez a változtatás” - jelenti ki bizonytalan hangon a cikkíró. Vajon nem kellett volna előbb magában eldöntenie, hogy „igen”, vagy „nem”, mielőtt több tízezer példányban kinyomtatják a véleményét? Avagy mit lehet kezdeni az afféle ítélettel, hogy az új fejléc betűi: „nem túl ízlésesek”. Miért kellene túl ízlésesnek lenniük? Nem elég, ha csak hétköznapján ízléses valami, minden túlzástól mentesen? Vagy azt jelentené-e ez a fal mögül lövöldöző kritikusi fordulat, hogy nincs merszem kimondani valamiről, hogy ízléstelen? S ha nincs, miért nincs?

És hogy miért „nem biztos, hogy szerencsés” a változtatás szóban forgó cikkünk szerzője szerint? Idézem: „Hiszen annak idején az Új Forrás szerkesztői találták ki, hogy a címlapot egy grafika, festmény, vagy fotó díszítse.” Mondhatom, ez aztán meggyőző érvelés! Mert ha történetesen nem az Új Forrás szerkesztői találták volna ki, akkor máris szerencsés dolog lenne a változtatás? Vagy akkor se lenne szerencsés? Legalábbis „nem biztos”, hogy szerencsés lenne? Ez bizony minden logikát nélkülöző, ellenben egyértelműen az érzelmekre hatni akaró érvelgetés.

Arról persze mélyen hallgat a cikkíró, hogy milyenek is voltak azok a bizonyos, a borítón látható képek! Milyen áthidalhatatlan szakadék tátongott számról számra az eredeti és az ott reprodukált képek minősége között. S hogyan voltak azok a címlapra „oda152