Plébi 70 (Pilismarót-Dömös, 2013)
A PAD Jó időben gyakori vasárnap délutáni programunk biciklivel felmenni a pilisszentléleki romokhoz, s onnan Esztergomon keresztül hazajönni. Egy ilyen alkalomhoz kötődik az alábbi kedves emlékünk Miklós atyával. Vagy' talán püspök atya? Már nem tudom, hogy mikor történt, belvárosi plébános korában-e, vagy' püspökké szentelése után, de ez nem is érdekes. Az esztergomi Duna- part felé tekertünk, már fordítottuk a kormányt jobbra, ahogy kanyarodik az út, amikor a palkovics-padon megpillantottuk a magányosan üldögélő férfialakot. Szinte egyszerre fékeztünk, s vettük be a balkanyart, hisz mindketten egyre gondoltunk, ez csak ő lehet. A padnál megállva, kerékpárjainkat letámasztottuk, s megálltunk mellette. O ott ült a pádon, csukott szemekkel. Akkor rögvest nem mertük megzavarni, látszott, hogy' gondolatai messze járnak. Miközben a padba vésett sorokat olvastam, arra gondoltam, olyan ez a vers, mintha csak róla szólna. „Gyönyörködöm a lenyoigvó napban, Felkeresem magányos padom, Távol itt a kisváros zajától, Újra derül fáradt homlokom.” Vártunk néhány pillanatot, majd csendben mellé ültem, ölében nymgvó kezeit megérintve visszahoztuk a „jelenbe”. Nagyon meglepődött, beszélgettünk egy nagyot, majd elköszöntünk egymástól, s útra keltünk. Hazafelé a Duna mellett haladva azon gondolkodtam, hogy' tulajdonképpen az ő életében a Duna egy' biztos pont. Zebegény, Vác, Esztergom, Budapest, Szob, Pilismarót, Dömös, mind-mind csak egy kikötő. Az állandóságot maga a víz, a Duna jelenti. Mindegy, hogy melyik partján, mely pontján él, a víz mellett otthon van, a víz csendes csobogása, vagy éppen zajosabb morajlása, fülének kellemes zene, ami mellett csukott szemmel ismét át lehet élni szép és fájó emlékeket. Azóta, ha arra járok, mindig oda-oda pillantok a padra, de nem ül ott. Remélem, hogy bárhol van és lesz, mindenhol lesz egy „Palkovics padja”, ahol úgy tud megpihenni, mint akkor ott, Esztergomban. SZENKVIC1 PALKOVICS LÁSZLÓ ALISPÁN EMLEKÉRE Pilismarót - Dömös 13
