Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
A vértanúság kohójában
VÉRTANÚAKTA Az Egyház a legelső pillanattól kezdve őrizte a szenvedés emlékezetét: az evangélium hirdetésének középpontja a passio, Jézus szenvedésének és kereszthalálának az elbeszélése volt, amely megnyitotta a kaput a húsvéti örömhír, a feltámadás győzelme felé. Minden szent a saját szenvedéseivel ehhez a misztériumhoz kapcsolódott. Szent Pál ezért mer bátran dicsekedni a szenvedéseivel, amelyeket Krisztusért s az evangéliumért viselt.304 Az első századok pedig különös tisztelettel gyűjtötték egybe és őrizték meg a „vértanúaktákat”: ezek sokszor a bírósági jegyzőkönyvek, illetve a kortársak beszámolói, a szemtanúk elbeszélései alapján rögzítették a szentek szenvedéseit, áldozatát. Később persze irodalmi alakot is nyerhettek, de alapjuk továbbra is a valóságban megélt, Krisztusért és Egyházért viselt szenvedés hiteles hírüladása maradt. Mindszenty bíboros esetében ennek a vértanúaktának a megírása nagyrészt a történészek feladata - nekik kell úgy a bírósági peranyag, mint a szemtanúk beszámolói alapján elkészíteni a maguk nagy műveit.305 De ahogy az ókorban megtörtént, úgy most is áll: számolnunk kell az ellenséges hatalom (vagy ellenérzésű szemtanú) beszámolóinak torzító perspektívájával, ha nem is a tények, de az emberi érzékenység és közelítés terén. Az alábbiakban ezért nem kerül sor a teljes szak- tudományos anyag ismertetésére, csak azt szeretném megmutatni, 304 „Hiszen többet fáradtam, többször voltam börtönben [mint ellenfelei]. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam halálveszélyben. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt; veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között; veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban; veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. Fáradtam és gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem. Nem tekintve az egyebeket, naponként a zaklatásokat, az összes egyház rám nehezedő gondját. Ki gyönge, hogy én ne volnék gyönge? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék? Ha dicsekednem kell, gyöngeségeimmel dicsekszem” (2Kor 11,23-30). 305 Ezen vállalkozások sorából kiemelkedik: BM 2, 803-995. 166
