Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
A magyar Sion főpapja
A magyar Sion főpapja korabeli feljegyzésében saját ellenvetései között ezt is kiemelte: „Nem vagyok diplomatikus, taktikus, csak az elvek ereje.” Az elfogadás mellett szóló érveit ebben a rangsorban említette: „1) Valamilyen börtön valamikor bekövetkezik. 2) Nem utasítom vissza a munkát és a vértanúságot. 3) A hírek [a kinevezésről] már - honnan? - terjednek. 4) Nagyon nehéz az Apostoli Szentszékkel való kapcsolat, ezért legalább egy évbe telik, míg másik személyt találnak. 5) A két érseknek nincs ambíciója. Kfalocsa] vonatkozásában biztosan látom; Eger vonatkozásában?” Kétségtelenül erősen motiválta Mind- szentyt már itt, ebben a pillanatban a tanúságtétel lehetősége a hitért, kész volt személyes áldozatot vállalni az elveiért, akár a vértanúságig is elmemen.199 A fenti szövegből kiviláglik, hogy Mindszentynek jó és kritikus önismerete volt. Szemben ellenfelei vádjaival, miszerint érzéketlen volt, s nem látta be saját hibáit, nyilvánvaló, hogy ennek ellentéte igaz; nagyon is tudatában volt emberi hiányosságainak, gyarlóságainak, és döntéseit éppen ezért mérlegelte igen alaposan. Miért mondott hát mégis igent? Saját bevallása szerint négy oka volt ennek (ME 86):- XII. Piusz pápa bizalma. Róma püspöke tudott bebörtönzéséről, s miként már a veszprémi püspöki kinevezés kapcsán is említettük, élénk figyelemmel kísérte az ifjú főpap személyét. Minden bizonnyal benne látta meg azt az elszántságot, akaraterőt, amelyre véleménye szerint a háború után, a kommunizmus erőltetett térhódítása idején Magyarországon szükség volt. Egyértelmű volt, hogy a pápa most nem diplomatát, politikust akar az esztergomi székbe, hanem olyasvalakit, aki a legvégsőkig kész az Isten és az Egyház melletti kiállásra. Ez volt annyira nyomós érv, hogy Mindszenty kinevezése kérdésében a leghatározottabban szembement a magyar kormányzattal, de még sok magyar egyházi méltósággal is. 199 BM 1, 427k. 123
