Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Lukács itthon
más püspökségekre jog és pápa tudta nélkül, az ürességbe jött nagyobb javadalmak kezelése világi férfiakra bízatott, kik lefizetvén a királyi kincstárnak bizonyos összeget, a többi kizsarolt összeget megtartották, elhanyagoltattak a templomok, özvegyek és árvák; de sőt néha a főpapok maguk szinte kereskedést űztek a kisebb javadalmakkal, s így többet fizető, de kevésbé alkalmas és méltó egyének nyerték el a szent hivatalt, kiszámíthatatlan vala a rossz, melyet a valódi rákseb okozott és okozandott..- szól a hét évszázad után született, széles látkörű, egyben önkínzó, a megbomlott morált felmutató „egyházszociológiai” összefoglalás. A puritán és nyilván a kánoni előírások szerint gazdálkodó érsek - templomépítés és -karbantartás, iskolázás, segélyek és egyebek - aggódó szigorral fordult a trónt az ő következetességétől megőrzött király felé. Tehette nyugodtan, hiszen „a hatvanas-hetvenes években az ország legnépszerűbb embere..., a Szentszék és a király ezért kénytelen eltűrni szélsőségeit...” - GyőryJános véleménye szerint. Aligha szükséges visszatekintőn sorolnunk a történelmi értékű népszerűség és közkedveltség okait, bár főként a közrendűbb egyházi és világi körökben mutatkozott Kevésbé fentebb, hiszen például Kubinyi András kutatásai során kiderült: a királyi oklevelek hitelesítői záradékaiból 1167-1169 között eltűnt az érsek neve. A Becen kezétől származó iratokból egyidejűleg a „iure hereditario” (örökösödési jog), a „principes” (elöljárók), majd a „totum regnum” consensus-jogára való hivatkozás. „Az érsek ennek elismerése esetén a világi főurak neki nem tetsző döntéseivel nehezebben tudott volna szembefordulni..- magyarázza a kitűnő szaktudós meggyőzően az érsek gondolkodásának változásait „Becen nótáriusnak a királyi nótáriusok szokott stílusától való eltérései tehát csak akkor magyarázhatók - folytatódik Kubinyi indoklása -, ha a kápolna feletti joghatóságot gyakorló esztergomi érsek, a jelen esetben Lukács, irányítását tételezzük fel. Becen nyilvánvalóan az érsek bizalmasa lehetett. Talán a notarius és a főpásztor közötti szoros kapcsolattal magyarázható, hogy az 1160-as évek második felében 1169-ig néhány évig nem ismerünk Becentől származó oklevelet. .Utóbb bebizonyosodik: Becen „az érsek oldalán maradt”. A kérlelések, majd a feddések mind felhevültebb pillanataiban, az élesedő viták felizzásaiban bizonyára elhangzott néhányszor a kiközösítés ígérete. Egy ugyancsak éles szóváltás végén az érsek megtaA~f 98
