Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Válaszút és visszavonás
zők előtt is bebizonyosodhatott ennek ellenkezője, az, hogy király jól látja a hazai latin egyház helyzetét a két keresztény világ határvidékein. Tapasztalhatták, hogy „minden idegen aspirációtól mentesen csak a magyar koronára tart igényt...” Semmiféle bizánci elkötelezettség és „szakadár szándék” nem mutatkozik szavai és tettei körül. Gyermekkori nevelője elutasítását türelemmel tudomásul vette, és a pápához bizalommal fordult támogatásért A változatlan szeretettel tisztelt „Gejcsa” második fia pontosan mérlegelt: az édesapja példáját köven« választott és cselekedett Az ekkor ismét szorongatott helyzetben levő III. Sándor helyett fordulhatott volna az ellenpápához is. Lukács hatása - mondhatnánk - áttételesen érvényesült. Felmérte nyilván, hogy a megtörténteket nem változtathatja meg, az érsek változatlanul fél „a keleti szokásrend” terjeszkedésének még az árnyékától is. Még a hazai örökösödési jog előírásáról is megfeledkezett: „az ifjabbik herceg” reménytelen híve volt és maradt. Tartott attól, hogy a hazai egyházi és világi hatalom együttesében megrendül a nehezen felépült harmónia, a felkent uralkodó ura kívánna lenni az egyháznak is. Ez a kiváltság pedig VII. Gergely óta mind halványabban érvényesült Európa nyugati felén. Megőrzésének egyre reménytelenebb bajnoka Barbarossa - azzal, hogy nem hozzá fordult a magyar királyjelölt, egyben világossá is tette szándékait „Sándor úr” tehát pontosan értette a „folyamatosság erősítésének” hajlandóságát, látta, hogy „noha oka lett volna a görög udvarnál nevelt, görög herczegnővel házasságban élő herczeg irányában bizalmatlanságot táplálni - elemzi a pápai döntést Fraknói Vilmos -, a törvényes örökösödési rend előtt meghajolt... így tehát az ország belső békéjének, az állami szervezés és a nemzeti művelődés szempontjából kiválóan termékeny éveit, melyeket III. Béla uralkodása alatt élvezett, nagyrészben a szent-széknek köszönhette... Hűségével fokozta a szent-szék ellenálló képességét abban az elkeseredett küzdelemben, melyet Frigyes császárral vívott...” Felmérte bizonyosan a halogatás, akár az ellenkezés, ebből következően a pannóniai széthúzás várható veszélyeit - az ünnepi szolgálatra elsőként mégis az aggodalmas „archiepiscopus Strigoniensis” címét viselő Lukácsot szólította fel. De felmerülhetett a kúriában a huzavonából származó „intervallum regni” veszélyes látomása is, ezért kívánnak minden kétséget félretéve tiszta helyzetet teremteni. „Nehogy a királyságnak és a magyar egyháznak súlyos veszedelmei származzanak abból, ha I62
