Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Válaszút és visszavonás

„Egészséges magyar jellemét... a görög élet szokásai, erkölcsei nem korcsosították el..nem gyöngítették meg ragaszkodását hazája, nemzete iránt..- nyugtatja olvasóit Horváth Mihály. A körében élők így tudhatták előbb, most pedig megtapasztalták az elébe érkezett honfitársai is. így nemcsak a rokonszenv és a béke örömével indult régen látott szülőföldje felé, de reményes várakozással is. A daliásán megnyerő termet és a tündöklő feleség akár egy népes tavaszi felvonulás ígéretével hatott, ünneplés kísérte a hosszú út során. Megnyugvást keltett, hogy „görög had” nélkül vonult - majd az ellenállás szellőjét sem tapasztalva Székesfehérvárra ért De az előkészített szentségekkel és társaival „az agg és tekintélyes érsek” nem várta őt

„Útnak indul Béla, kit a német író is csak »azt mondják« után de mindenesetre méltatlanul nevez méregkeverő testvérgyilkosnak - írta Zalka János színesen -, s az ország több nagyai által fogadtatik. A koronázás azonban nem ment olly hamar végbe, mert Bánfy Lukács ezt tenni vonakodott, akár mert beteg volt, miről a pápa levelében is van szó, akár azért, mert Ágnes királyné terhes volt, akár mert attól tartott, nehogy a görögök közt nevelkedett, görög szokásokhoz szító s a görögöknek esküt tett Béla hajlandó legyen a sza- kadár görög egyházhoz, hogysem a latinhoz, s nehogy a haza görög kézre játszassák, s a nyugoti szakadástól megmentett magyar egyház most a keleti szakadásnak legyen martaléka. Az ország nagyai tehát a pápához folyamodtak s azt nyerék, hogy az úgy nyilatkozott, miszerint ez alkalommal ugyan a kalocsai érsek koronázhatja meg Bélát, de a koronázási jog továbbra is az esztergomi érseket illesse, ezért is a király koronázásakor adjon magáról írást, hogy e tény által az esztergomi érsek koronázási jogát legkevésbé sem akarja megsérteni. S így is lön...”

Az érsek sokféle indítékból hihető „vonakodásának” megfejtésére Zalka János az első kísérlettevő. Balics az esküvel magyarázza a történteket A kortársi historikusok azt jelzik, hogy nem „az ország nagyai”, hanem az elutasító gesztus súlyát pontosan felmérő királyjelölt fordult tanácstalanul III. Sándor pápához. Kérdéseivel bizonyítani szeretné, hogy nem „Frigyes pápáját”, legkevésbé sem a bizánci pátriarchát „fogadja el”, hanem a toulouse-i zsinat által nemrégiben ismét megerősített „Sándor urat”.

Beneventóban nem csekély érdeklődéssel túrhatták a pannon vidékről érkező híreket, de az érsek által kikényszerített tanúságtétel,

159