Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Lukács itthon

volt Henrik herczeg leányát féltette, ki - teherben - védtelenül maradt hátra, idegen nemzet közt. A zarándokok féltek, hogy nem fogják útjukat folytathatni. A városban Lukács érsek a temetést rendezte, és egyetértve az országnagyokkal, Florentiust mintegy védel- mül a zarándokokkal tovább küldötte...” Az érsek által kiállíttatott menlevél - utasítás Florentiusnak - másolatait közük okiratgyűjteményeink.

És erről a gyászterhes napról pontosan beszámol a szász herceg krónikása, Arnoldus Lubecensis (Lübecki Arnold) „útirajza” is: „Esztergom alá érve nagy szomorúság érte a fejedelmeket... István király az éjjel meghalt... Különösen bús volt az osztrák herceg, mert a király rendelkezés nélkül hunyt el, és az ő nővérét jó reményben hagyta hátra, de mégis özvegyen, örökös nélkül...” - olvasható a Chronica Slavorum lapjain. Reménykedünk, hogy a megrendültén vigasztalan királyné karjait erőteljesen fogta a mindig mellette álló Eufroszina, a másik oldalról Lukács érsek a zokogó udvarhölgyek között. És gyaníthatóan a kétségbeesés hatása nyomán nem tudta megszülni második gyermekét.

A szívesen várt hercegi rokonság a tragédiáról értesülve „tanácsot tartván követeket küldének az érsekhez, ki akkor a városban a királyi temetés gyászszertartásával vala elfoglalva..hogy... Henrik fejedelem kalauzt nyerjen...” - folytatja Arnoldus a történetet. Florentius Zimonyig kísérte a szász herceget Az osztrák Jasomirgott Henrik az esztergomi gyászünnep után hazájába tért Leánya, Ágnes a várandósán özvegy magyar királyné majd akkor követi édesapját, amikor Béla herceg a királyság ígéretével Esztergomba ér. Második fiát (Béla?) majd Bécsben szüli meg, sorsáról semmit sem tudunk. Ágnes később a karinthiai Hermann herceg felesége lesz.

„III. István egyike volt legderekabb királyainknak, Lukács érsek volt védőangyala s az ifjú fejedelemnek volt annyi lelki ereje, hogy tanácsára hallgatott s a hol lehetett, háláját ki is mutatta irányában...” - búcsúzik a fiatal halottól Balics Lajos. „Isten végzését Lukács könnyei sem másították meg..., [aki] Esztergomban telje- síté a végtisztességet...” - folytatja Marczali, említve, hogy az elhamarkodottan terjedő szóbeszéd, amelynek témája a teljes ország rokonszenvét kiváltó király megmérgezése volt, sugallója ennek a távoli Bizáncban élő testvére lehetett, alaptalan, bizonyíthatatlan és elképzelhetetlen is.

114