Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Lukács itthon
lyének élére, a „névtelenek” egyetlen megszólítottjaként. És talán azéit is, mert stallumára egy módfelett készséges főpap törekedett András, győri „electus” püspök volt ez, akinek a kúriával alakult magánkapcsolatai kifürkészhetetlenek. Lukács érsek a győri méltóság betöltésére is kifogásolta morális alkalmasságát, szentségáruló szimoniákusnak, „az esztergomi szék jogai megátalkodott lábbal tip- rójának” tartotta a homályból felbukkant aspiránst. Véleménye a legátus ösztönzésére sem változhatott A felszentelést következetesen megtagadta; András a győri stallumot is érseki jóváhagyás nélkül, a Szentszék bizalmából élvezi. Az esztergomi vétó kettejük áldatlanul makacs párharcát indítja el, és mivel ellenfele mindinkább DL Sándor egyetlen magyarországi kedvence lett, Lukács érsek fokozatosan elveszíti a római kúria maradék jóindulatát Amikor pedig András elérkezik a kalocsai érseki méltóságig (1176-1186), tíz éven át szinte kizárólagosan ő képviseli Magyarországon Róma akaratát. Ez a talányos múltú főpap lett a rendíthetetlen engedelmességet elváró, az egyéni és nemzeti gondolkodást megbélyegző, nem csekély mértékben elbizakodott pápaság egyik új típusú vazallusa A kúria szemében ekként emelkedett a szolgálatában és döntéseiben egyként szuverén ellenfele fölé. András érsek 1176 augusztusában már „a magyar egyház vezető képviselőjeként” fogadja Győrben Walter bíboros albanói püspököt, a pápa legátusát, aki a császártól kellő távolságban, az ideérkezett más főpapokkal együtt itt kíván határozni a salzburgi érsek személyéről a pápa és Barbarossa választottjai közül. És „a házigazda” feltehetően itt nyer megerősítést a megüresedett kalocsai érsekség betöltésére, Lukács feltűnő távollétében. A Lateránból pedig ez időtől indulnak el a magyar király és Lukács nevére címzett neheztelő, nemritkán feddő levelek, III. Sándor olykor már csupán Kalocsa közvetítésével tart kapcsolatot velük. Bizalmasa érdekében egyszer a kiátkozás ígéretétől sem tartózkodik. A történtekről többet a maguk helyén, itt csupán azt, hogy 1179- ben III. Béla és a hivatalból meghívott Lukács érsek fokozódó haragját is vállalva, András a magyar egyházat egymagában képviselő méltóság a harmadik lateráni zsinaton, a triumfálók koncíliumán. Jelenléte után gyarapodnak a pápai intelmek a magyar király és éppen az önhatalmú András tevékenysége következtében vele megbékült esztergomi érseke asztalán. A „folyamatban” mindketten mélyülőbb 108
