Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
"Régi dicsőségünk"
sztergom 15. érseke, a „Guthkeled nembeli Bánfy Lukács” főpásztori működésének (1158-1181) önálló bemutatására először a majdani győri püspök, Zalka János (1820- 1901) vállalkozott. „Az Árpádok korában élő magyarhoni főpapok dicső csillagkoszorújában mint első nagyságú csillag tündöklik a jeles Bánfy-család ivadéka, az esztergomi érseki szék dísze, az anya- szentegyház egységének s szabadságának hazánkban őrangyala és bajnoka, boldog Bánfy Lukács. Régen letűnt ő a küzdő egyház egétől, s nevének dicsőségén századok homálya vonula keresztüli; de erkölcseinek fénye átragyog hozzánk, s szétveti a feledékenység hálátlan ködét...” - írta 1853-ban aReligióban. A másfél század előtti emlékező szándékai mögött, főként stílusában, lobogó Vörösmarty-hatás gyanítható: kitűnő univerzitás. Ennek a jól tájékozott tanulmánynak talán rész jutott abban, hogy megjelenése esztendejében az esztergomi „tanulmányi felügyelő” az egyháztörténet és egyházjog előadója lett a pesti egyetemen. A két tárgyat már 1849 októberétől tanította az esztergomi érseki teológia hallgatóinak. Később az egyik, már győri növendéke, Balics Lajos (1856-1932) szintúgy a hazai egyháztörténet tudós művelője lett, az Árpád-kori évszázadok mindmáig legalaposabb monográfusa. Alapművében a „Lukács érsek küzdelmei a római szék mellett s a szakadár görög beavatkozás ellen”, illetve a „Lukács érsek további küzdelme és halála” önálló fejezetek. Két súlyos „második kötetben” tárgyalja a 12-14. század hazai és az európai eseményektől aligha elkülöníthető egyháztörténetét „Kálmán királytól az Árpádház kihaltáig”, lebilincselő gondossággal és izgalmasan; példaként és hatásában utóbb is sokszor említve Lukács érsek helytállását és tetteit A reformkor és a továbbiak hatására történészeink folyamatosan erősbödő érzelmektől pezsdítetten kutatták és gyűjtötték, majd dolgozták fel históriánk részleteit és folyamatait. Balics Lajos három kötetében például az európai és a hazai egyháztörténet minden addig ismert eredményét összegezte. „Forráskutatott a Vatikán gyűjteményeiben is”, alaposan ismerte a külhoni és hazai okmány- és adattárak, „a tudományos történetírás 18. századi alapvetőinek” (Gunst Péter histográfiájának fejezetcíme ez) és persze kortársainak munkásságát, összefoglaló és részleteredményeit Ezek mellett például Caesar Baronius bíboros klasszikus annaleseinek 12 kötetét 9
