Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)

Vizkelety András: Ismeretlen forrás árpádházi szentjeink hagiográfiájához

cc) a hit veszélyeztetői és felforgatói, úgymint eretnekek és pogányok (quidam Christianae fidei inpugnatores seu perversores, ut heretici et pagani), ezeket a "szent buzdítás szavával" (verbo sacrae exhortationis) győzte le, ezért nevezik őt a magyarok apostolának (officium + Sir. 49,3).

b) Ezután következik a b) tétel: István ragyogó szentsége. Ezért nevezték el őt per quandam anthonomasiam, minthogy Stephanus normát jelent.Az anthonomasia az a stilisztikai trópus, amikor köznevet használunk tulajdonnév helyett. Donatus grammatikája is tárgyalja, valószínűleg innen ismerte a szerző. De ismerhette Isidorus Etymológiáiból is (1.37), ahol (VII,11,3) a Stephanus héber jelentéseként a norma szerepel.'Átvette ezt a Legenda Aurea is Szent István első vértanúra alkalmazva. A magyar hagiográfiai irodalomban nem szerepelt, csak a corona értelmezése, amivel a későbbiekben a prédikátor is érvel. István király szentségét ugyanis ismét három tételben bizonyítja: aa) koronája volt az egyháznak (térített, és koronát nyert, Is. 58,14)

bb) irányadó norma volt az elöljáróknak per patientiam, és cc) az alattvalóknak per orationis instantiam.

Az első (a türelem) bizonyítására a legendából ismert szakálltépésre hivatkozik, a másodiknál (buzgó imádság) arra, hogy Máriának ajánlotta magát és az országot.

2. Dávidnak nevezhetjük még Istvánt az isteni kiválasztottság miatt is, amit Stephanus első vértanú adott tudtára szüleinek, Gézának és Saroltának.

3. Az isteni elhivatottság értelmében nevezhetjük Istvánt Dávidnak: mindkettőnek hatalmat adott Isten ellenségeivel szemben.

Most, hogy bizonyítást nyert a két személy tipológiai azonossága, visz- szatér a szerző a szentírási témához: "Dávid könyörületességéért örök időkre örökölte a királyi széket."

351