Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)

Vizkelety András: Ismeretlen forrás árpádházi szentjeink hagiográfiájához

pihentette. (In exedris exxlesiarum szó szerinti átvétel a legendából. Testét kemény ágyon sanyargatta, mint ahogy kőből való ágyat és párnát ma is mutatnak a váradi templomban."

Az ostenditur állítmány bizonyára helyi, váradi hagyományra utal.

Még egy kérdés felvetése kívánkozik ide: Milyen hallgatóságot tételeznek fel ezek a beszédek? Elsősorban a Szent Istvánról készült prédikáció kínálkozik ilyen következtetések levonására, amelynek forrásanyagát ismerjük. A beszédre a skolasztikus teológia szerkesztő és elemző módszereinek átgondolt, rutinos alkalmazása, nagyfokú absztrakciós és asszociációs készség jellemző.

"Dávid könyörületességéért örök időkre örökölte a királyi széket." Ez a Makkabeusok első könyvéből (2,57) merített idézet a beszéd témája. A locus erényre (misericordia) és az erény gyümölcsére (consecutus est sedem regni) vonatkozik, azaz minőségi és mennyiségi vonatkozásokat jelez.

Istvánt három értelemben mondhatjuk Dávidnak:

1. A Dávid név értelmezése miatt, ami

a) erős kezűt (manu fortis)

b) szép megjelenésűt (visu desiderabilis) jelent.

Megfelel ezeknek István győzedelmessége (victoria) és szentsége (sanctimonia) .

Vegyük először az a) tételt: István győzedelmes volt testi ellenséggel és lelki ellenséggel szemben, amelyek háromfélék voltak:

aa) királyságának pusztítói (quidam regni vastatores), ezeket apja, Géza segítségére sietve győzte le augens gloriam et dilatans terminos populo suo (1. Macc. 3,3). bb) koronájának veszélyeztetői (quidam coronae inpugnatores) azaz Konrád császár és hívei, "akiket szent érzületének állhatatossága által (instantia sacrae rationis) győzött le". (Sap. 18,22.)

350