Hubay Ilona: Missalia Hungarica. Régi magyar misekönyvek (Budapest, 1938)
Bevezetés
ddig, amíg Pázmány Péter javaslatára az 1630.-Í nagyszombati zsinat el nem fogadta a Missale Romanum-ot, vagyis a tridenti zsinattól előírt egységes misekönyvet,1 egyházmegyéink a Magyarországon kialakult régi miseritust követték és saját misekönyveikből olvastatták a szentmisét.1 2 A régi magyar miseszertartások és miseszövegek írott és nyomtatott emlékei rendkívül becsesek számunkra. A régi magyar miseliturgia kutatóinak egyetlen forrásmunkái s egyúttal értékes maradványai annak a régi magyar könyvkultúrának, amely Mátyás fényűző bibliofil hajlamától eltekintve, elsősorban a középkori vallásos hitéletben és humanista főpapjaink kulturális törekvéseiben gyökeredzett. Hess András budai ősnyomdász eltűnése után a magyarországi nyomdászat hosszú ideig szünetelt, de a nyomtatott könyv mégis utat tört a magyar olvasóhoz és a magyar egyházhoz. Mátyás király rendeletére már 1480-ban kinyomatták Velencében az esztergomi egyházmegye breviáriumát (GW 5468).3 Ettől kezdve gyors egymásutánban jelentek meg a magyar egyházi szerkönyvek szebbnél szebb kiadásai, melyeket a Budára telepedett élelmes könyvárusok a legkiválóbb külföldi officinákban rendeltek meg. A nyomdászat korábbi évtizedeiben főleg német birodalmi nyomdászok dolgoztak a magyar könyvpiac számára. Midőn azonban a 15. század végén a velencei nyomdászat lendületes fejlődésnek indult és liturgikus nyomtatványai még a legtávolabbi egyházmegyékbe és kolostorokba is eljutottak, a hazai könyvárusok is majdnem kizárólag Velence felé fordultak megrendeléseikkel. Jutott azonban munka a távoli francia nyomdászoknak is, akik néhány szerkönyv és magyar hitszónok művének kinyomtatásával ismertették meg hazánkkal virágzó iparukat. Mohács véget vetett a budai könyvárusok áldásos tevékenységének. A Mohács utáni világ pedig a könyvek pusztulására vezetett. A folytonos háborúk, vallási villongások,4 az egyházi kincstárak kifosztása mind hozzájárul1 A „Missale Romanum ex decreto Concilii Tridentini restitutum“ V. Pius pápa bullájával 1570-ben jelent meg Rómában. 2 A zágrábi egyházmegye csak 1794-ben tért át a római rítusra. L. Petró, id. m. 21. 1. 3 Erhard Ratdolt velencei nyomdájában 1480 november 12-én megjelent breviarium 13a lev. azt olvassuk: „Incipit breviarium... ecclesie Strigoniensis imprimi mandatum per Serenissimum principem dominum Mathiam Hungarie. Bohemie: Dalmacie Croacie etc. Regem invictissimum Anno domini M. cccc. LXXIX ...“ 4 Protestáns kézre került egyházi kincsek és szerkönyvek sorsára élénk fényt vet Báthory István országbiró, az ecsedi vár gazdag urának végrendelete. A hatalmas főúr meghagyta, hogy a birtokában levő egyházi ruhákat és kincseket adják el, „de pápistáknak, se sidóknak ne adják“; ha eladni nem tudják, „gyöngyét, islógját fejtsék le róluk“. Azonban ha mégis pápista kézrejutás veszélyében volnának, úgy „rakassanak egy nagy tüzet és mind megégessék őket, tegyék porrá ... széllel futtassák fel az porát...“ A szerkönyvekről pedig úgy rendelkezett, hogy „az öreg könyveket metéllyék ki és oszszák iskolákba való gyermekeknek, könyvet belekötni jó lészen“. Szerencsére végakarata nem került kivitelre 8 7 „A“ iniciálé Erhardus Ratdolt I486, évi esztergomi misekönyvéből.
