Dévényi Ivánné: Csernoch János tevékenysége az ellenforradalmi rendszer első éveiben (Budapest, 1977)
CSERNOCH JÁNOS TEVÉKENYSÉGE 49 harcra is pozíciói megtartása érdekében. Az 1918. november 20-án tartott püspökkari konferencia rezignáltan beszél az egyház 900 éves múltját lezáró, sok veszélyt rejtő új korszak beálltáról, amelyhez a katolikus egyház „nincs hozzáiskolázva”, s amelyben nehéz küzdelmekre van kilátás.3 E felemás magatartásra jellemző a püspöki kar politikája a földkérdéssel kapcsolatban. A kari konferencia a kormány földbirtokpolitikájának céljaira — a Szentszék utólagos beleegyezésének feltételezésével — a kezelése alatt levő egyház birtokot méltányos megváltás ellenében fölajánlotta,4 de mindent elkövetett, hogy legalább az alapítványi birtokokat kivonhassa a kormány földreformrendelete alól, s ezáltal csökkentse anyagi veszteségét. További fontos kérdés volt a királyság megszüntetése után az államra háramlott főkegyúri jog gyakorlásának kérdése s a katolikus egyházi iskolák sorsa. A polgári demokratikus forradalom alatt nem került sor az iskolák államosítására, de ezt a baloldal egyre erőteljesebben követelte.5 Ezzel a kérdéssel függött össze az iskolai hitoktatás kérdése is, amelynek eltörléséért ugyancsak egyre többen emeltek szót. Ezeknek a kérdéseknek a megoldására, a radikalizálódó baloldal és a vele szemben meghátrálásra kényszerülő kormány várható támadásával szemben szorgalmazta az egyházi vezetés, a katolikus autonómia megvalósítását, amely a háború kezdete óta vajúdó kérdése volt a magyar egyházpolitikának. A katolikus autonómia (egy katolikus világiakból és egyháziakból álló önkormányzati szerv) létrehozása kezdettől fogva azzal a szándékkal vetődött fel, hogy a radikálisok és szocialisták által régóta hangoztatott szekularizációt meg lehessen akadályozni az egyházi birtokoknak és iskoláknak az autonómia felügyelete alá helyezésével. A köztársaság kikiáltása után az egyházi tervek szerint a katolikus autonómia gyakorolta volna a főkegyúri jogokat is. A püspöki karnak a kormánnyal folytatott küzdelmét megnehezítette az alsópapság érdekvédelmi szervezkedése, a forradalom első heteiben Budapesten megalakult Papi Tanács, amely a főpapsággal szemben határozottan ellenséges magatartást tanúsított. Követelései főleg az alsópapság anyagi helyzetének megjavítására és az egyházi vezetés demokratizálására vonatkoztak. A püspöki kar nem merte feloszlatni a Papi Tanácsot, de a hercegprímás ellenőrzése alá rendelte.6 A főpapság igyekezett az alsópapság mozgalmát leszerelni. 1919 februárjában Csernoch bejelentette az egyházi ügyek kormánybiztosának, hogy „a katolikus autonómia rövidesen megkezdi működését, s így annak jogkörébe megy a nagy javadalmak jövedelmeiből a papság fizetéskiegészítéséről való gondoskodás”.7 Az autonómia tervezetét a Katolikus Tanács dolgozta ki, a kormány viszont olyan feltételekhez kötötte elfogadását * Uo. 4 Uo. - A forradalom első napjaiban Persián Ádám, a katolikus ügyek kormánybiztosa, maga is pap, kereste fel a hercegprímást az időszerű kérdések tisztázására, aki a földreform hívének vallotta magát, hivatkozott régi reformtörekvéseire és a tízes években végrehajtott parcelláztatásaira. Népszava, 1918. nov. 8. 5 Juhász Nagy Sándor: A magyar októberi forradalom története. Bp. 1945. 397. 6 EPL Cat. D. Ppki konf. jkv. 1919. jan. 28. 7 EPL 274/1919. — Idézi: Orbán Sándor: Az esztergomi érsekség a proletárdiktatúra ellen és az ellenforradalom felülkerekedéséért (1919). A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban. Szerk.: Zolnay László. Bp. 1960. 106. 4 Századok 1977/1
