Dévényi Ivánné: Csernoch János tevékenysége az ellenforradalmi rendszer első éveiben (Budapest, 1977)
66 DÉVÉNYI IVÁNNÉ hogy látogassam meg a királyt, világítsam meg előtte az egész helyzetet és a magyar kormány szándékait: (A király ugyanis a kormány küldötteit nem volt hajlandó fogadni.) Hogy a Magyarországot fenyegető veszélyt ismertessem és a királyt világosítsam föl, hogy jobb, ha ő maga mond le, mint ha Magyarország az ellenséges nemzetek által kényszerítve megfosztaná trónjától. A miniszterelnök és a kultuszminiszter jelenlétében adott válaszom semmiféle kétséget sem hagyott: A királyt mint Magyarország prímása fogom meglátogatni, teljes szabadságot követelek magamnak, hogy azt terjeszthessem elő a királynak, amit jónak látok. A magyar kormánytól semmiféle küldetést sem fogadok el. Azt a megbízatást, hogy kérjem a király lemondását, semmiképpen sem vállalom el én, aki a királyt megkoronáztam és akinek a katolikusok királyhűségét nem szabad megsértenem. Ezenfelül jól ismertem a király gondolkodásmódját, aki sohasem fog lemondani, inkább vállalja a trónfosztás veszélyét. Nekem az a véleményem, jobb a király számára, ha a külföldi hatalmak nyomására mondják ki a detronizációt, mintha a király saját akaratából mond le. Egyébként az volt az én felfogásom, hogy a király egyszerű lemondása a háború veszélyét és az ország elözönlését nem akadályozza meg, mivel a szövetséges hatalmak a detronizáció formájához fognak ragaszkodni. Válaszomat meghallgatva a kormányfő és a kultuszminiszter mégis azon voltak, hogy menjek a királyhoz, és ott az én véleményemet szabadon terjesszem elő. Ezt meg is tettem. A királyt minden köntörfalazás nélkül, őszintén és nyíltan tájékoztattam a helyzetről. Világosan megmondtam neki, hogy én előtte saját elhatározásomból jelentem meg, senkinek nem vagyok a követe. Én csak abban az értelemben jöttem a kormány beleegyezésével, amennyiben ilyen beleegyezés nélkül be se léphettem volna a kolostorba, amelyet katonák őriztek. Tehát a király az én előterjesztésemet kegyesen meghallgatta, ezeket elfogadta, szabadon kijelentette, hogy sohasem mond le, jóllehet előre látta, hogy detronizáció következik. Nekem egy sajátkezűleg írt okmányt adott át, amelyben kijelenti, hogy a detronizációt, amelyet a nemzetgyűlés fog végrehajtani, nem fogadja el. Ezt a dokumentumot nem mulasztottam el átadni a magyar kormánynak. Nem kételkedem abban, hogy magatartásomat ezekben a szomorú időkben az apostoli szék elfogadja. . . Szomorú szívvel, de teljes erővel arra törekedtem, hogy a katolikus egyház a királyügy miatt politikai üldözésnek ne legyen kitéve.”82 A detronizációval kapcsolatban felizzottak a felekezeti torzsalkodások, a detronizáció hívei vagy ellenzői egyaránt vallási kérdésnek is tekintették az eseményeket. Horthy maga is szót emelt ez ügyben, november 3-án (három nappal a trónfosztás parlamenti megszavazása előtt) levélben fordul a hercegprímáshoz, és „megnyugtatást kér” a katolikus körökben észlelhető nyugtalanság miatt, „amely a király visszatérésekor tett kormányintézkedésekben a katolicizmus ellen irányuló tendenciát keres, ama tény alapján, hogy a minisztérium tagjai túlnyomó számban protestánsok”.83 Csernoch válaszában hangsúlyozza, hogy a királykérdés nem felekezeti kérdés, a királykérdésben mindig kerülték a katolikus érdekek hangoztatását. A királypuccsal kapcsolatban leszögezi: „Mindkét vállalkozás tudtunk és tanácsunk nélkül történt, a 82 EPL Cat. В 3700/1931. A hercegprímás latin nyelvű jelentésének fogalmazványa a prímás sajátkezű javításával és aláírásával. 83 EPL Cat. В 3511/1921. Horthy levele a hercegprímáshoz, 1921. nov. 3.
