Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
II. Tanáraink
P. Huszár Jeromos OFM P. Németh Antal Pius OFM (1903-1980) A Sopron megyei Fertőrákoshoz tartozó Piuszpusztán született 1903. július 15-én mélyen vallásos szülőktől. Édesapja fegyőr volt. Édesanyja Boldogasszonyból (Burgenland) származott, s a tőle kapott feszületet haláláig kegyelettel őrizte. Papi életének állomásai: Zalaegerszeg, Veszprém, Hévízen kihelyezett káplán. Közben kisegített Búcsüszentlászlón, Andocson és Nagykanizsán. 1931-36-ig Budapesten. Majd 1936-tól az esztergomi Ferences Gimnázium történelem-földrajz tanáraként sugározta ferences szívének melegét a fiatalok felé. 1950-53-ig Szentendrén tanított, utána haláláig ismét kedves városában, Esztergomban élt. Mindnyájan épültünk szerénységén, igénytelenségén és fáradhatatlan munkaszeretetén. Mindenki hűséges jó testvére volt. Sok kedves emberi megnyilatkozása, derűs mosolya és bája átszőtte életünket. Olyan testvérünktől búcsúztunk, akinek élete méltán beleillenék a Fiorettibe, Szent Ferenc Virágoskertjébe. Első fogadalmától kezdve Szent Ferenc példája, tudatos egyszerűsége, szerénysége, derűs felfogása, szelídsége vezette az élet napfényes ösvényein és sebeket fakasztó keresztútján egyaránt. Hű maradt Jézus Krisztus evangéliumához; ezért tudta igazán szíve mélyéből szeretni rendtársait és rendünket, felebarátait és növendékeit. Elismerést érdemlő értékes munkát végzett, mert hagyta, hogy Krisztus irányítsa. Fiatal pap korában — leküzdve minden büszkeséget — vállalta, hogy Szent Ferenc alázatos példájára házról házra jáijon és alamizsnát kérjen a szent cél érdekében. Krisztusi szeretettel nézett növendékeire, jó katolikusokká akarta nevelni őket, és lelkifurdalást érzett, hogy megtett-e ezen a téren minden tőle telhetőt. Ferences türelemmel és jósággal törődött a rábízott öregekkel és betegekkel. Mint az esztergomi Szent Antal ferences szeretetotthon igazgatója (1945-50) személyesen végezte számukra a gyűjtést az ostrom alatti és utáni nehéz években. Egyszerű, de a lélek mélyéből fakadó szavakkal vigasztalta azokat, akiket megtört az élet. Ezért keresték fel oly sokan a gyóntatószékben. Szívesen kisegített plébániákon (Bemecebaráti, Soroksár, Mogyorósbánya stb.). Sokakat vezetett ki bölcsességével gondjaik útvesztőjéből, sok növendéket tartott vissza jó tanácsával a komoly ballépéstől. Külsejében, szobája berendezésében ferences egyszerűségre törekedett. Bár a Rend bizalma rendi tanácsossá és vikáriussá is megtette, ő mégis egyszerű közlegényként kívánt szolgálni, és soha nem fűtötte érvényesülési vágy. Nagyon szerette a tudományt. A múzeumi előadásoknak még betegen is a legszorgalmasabb látogatója volt. Kiváló búvára volt a középkori magyar 90
