Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

II. Tanáraink

egyháztörténetnek és a rendi történetnek, s erre nagy kedvvel tanította a Rend kispapjait. Sokat búvárkodott a veszprémi egyházmegyével kapcsolatosan, sok adatot összegyűjtött.

Jó nevelő volt. Egyszerűen önmagát adta, mint a forrásvíz. Akiről növendékei megérzik, hogy egyenes gondolkodású, tiszta szívű és szereti őket, annak fáradozását ők is szeretettel viszonozzák. Szent volt előtte a nevelői hivatás, igazi krisztusi küldetés, vagy ahogy a zsinat mondja: apostoli tevékenység.

Alázatossága és szerénysége mögött meghúzódó hősiességéről tanúskodik az az utolsó 8-10 esztendő, amikor oly közel került a szenvedéshez. A szenvedésben nemcsak szükséges rosszat látott, nemcsak töviskoronának tekintette, haneih a győzelem koszorújának is. Nyugodtan fogadta a Haláltestvér közeledését, a betegek szentségével ismételten megerősítve.

1980. december 11-én gyászzsolozsma és koncelebrált szentmise után helyeztük el testét a boldog feltámadás reményében az esztergomi Ferences Templom kriptájába. Végakaratában kedvesen írta: „A jó Isten fizessen meg mindenkinek az értem végzett szentmiséért, keresztúti áj tatosságért, minden imáért, fohászért. A gyászért, utazásért és minden legkisebb fáradságért.”

91