Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
II. Tanáraink
gyan ezzel szemben Z. püspök megáldotta a hazát elpusztító seregeket és így, mielőtt még Gömbös hármat kukorékolt, ő többször elárulta a hazát. Z. nem élte az ősegyház életét. Az apostolok mezítláb járták a szeretet útját, és nem mint Z. püspök... Az ősegyház a mezítlábasok egyháza volt. Ma is csak mezítlábas apostolok, a szegények istápolói menthetik meg a világot és a hazát. Ha Z. a pogányság ellen akar küzdeni, akkor nem kelet, hanem nyugat felé kellett volna vagdalkozni! Ügyész Úr! A beszédből kiragadott gondolatoknak tapsoltam és, mert mindazt, amit e szavakkal sértőn és kicsinyességgel rátol a püspöki ordóra és annak szent és az Egyház által előírt ruházatára, az mind távol volt az én munkásságomtól, és pont mindaz volt benne és van meg benne és egész életem munkásságában, amit föltételül szab a haza és a világ megmentésére, — noha ezeket bennem látni nem akaija. Nézzen ide, ügyész űr! Rajtam nem lát piros gombot, lila szalagos cifra gúnyát. Ismeri ezt a rajtam lévő szerzetesi ruhát? Ez az Ón szerint egyedül megváltó mezítlábas apostoli ruha. Ez fran- ciskánus ruha... ez az én ruházatom. Ebben szolgáltam a szegedi gondolatot, ebben jártam az országot, és ebben mondottam negyvenéves igehirdető misszióm alatt beszédeim ezreit, ebben vigasztaltam a magyar népet, töröltem könnyeit, enyhítettem fájdalmait. Igen, mert én nem a feudalizmus szekerét húztam, hanem a magyarok, a szegények apostola voltam. Szegény magyarok szegény apostola — ahogy egy vers nevez. Ez a terem nem fogadhatná be a könnyeket, a sóhajokat, leveleket, a népi deputációkat, melyek a magyar nép fájdalmával jöttek hozzám segítséget kérni — és én minden befolyásomat csak arra használtam, hogy kilincseltem, és újból kilincseltem, és örökké könyörögtem a magyar szenvedés enyhítéséért, és soha egy lépést nem tettem a magam érdekében. Feudalizmus? Soha senkitől egy fillért nem fogadtam el. Tálcán felajánlott igazgatósági helyeket elutasítottam, dúsgazdag lehettem volna, csak ki kellett volna nyújtani a kezemet. Még azon a címen sem vettem fel senki ezüstjét-aranyát, hogy ezzel a nyomort enyhítsem..., mert én nem csak beöltöztem az apostolok mezítlábas csuhájába, hanem éltem és élem is az ősegyház életét, melynek neve: Vita communis — vagyis kommunizmus. Igen, a bibliai kommunizmus, mert a franciskánusok élete az én életem. Én jogosítva érzem emiatt magamat, hogy én mondjam meg és én hirdessem meg a mai világnak, hogy mi is a kommunizmus! — Mi tehát a kommunizmus? Az egyed teljes kiürülése. (Christus exinanivit semetipsum). Lemondás mindenről, hogy mindent a köz és az emberiség javára feláldozzanak. Én ezt tettem. Lemondtam a családról, a vagyonszerzésről, birtokról, sőt önmagámról is és átadtam magam egyházamnak. A köz mindezzel rendelkezik a magyar demokrácia, vagyis a magyar nyomor javára. Ez kommunizmus. Nekem ne fráziskodjanak a kommunizmusról azok, akik pont az ellenkezőjét teszik és élik. Akik kirabolják a tömeget inflációval, feketézéssel, akik munkások és robotolók könnyeit, verejtékét arannyá dagasztják és ezzel megtöltik zsebeiket... és mindennek tetejébe még Istent is kilopják tömegáldozataik leikéből, szomorú életéből. Továbbá ügyész úr! Ez a felhánytorgatott és gúny tárgyává tett püspöki aranykereszt csak finom öntvény, kicsit befuttatva arannyal, hogy méltóan foglalja magába a szent kereszt és a szentek ereklyéit. Igaz, volt aranyláncom is, de elvették, volt aranygyűrűm is, de azt is elvették. Nem baj! Ha ez az értéktelenség is szemetszúr ügyész úr, itt van, 79
