Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
III. A mindennapok szépsége
Elmer István Frankások Srácok, tűi vagyok rajta! — kiált nagyot a fiü az osztályterem ajtajában, belebokszol a levegőbe, félrerántja nyakkendőjét, személyi igazolványát és a teleírt papírlapokat ledobja a padjára: — Srácok, tűi vagyok rajta! — A többiek nemigen hallják, a lapok után kapnak, és izgatottan kérdik: Mit hűztál? — Adyt és a reformkort — magyarázza a fiű a nagyok öntudatával és magabiztosságával, hiszen ő már érett, igaz, az eredményt leginkább még csak érzi, és szorít azért, hogy a tanárok is hozzá hasonlóan ítéljék meg teljesítményét. Folyik az érettségi az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban. Odalenn az udvar sarkában fürdőruhára vetkőzve néhányan kenukat csiszolnak, az egyik hajón szárad a friss festés — volt elsősök készülnek a Tisza-túrára. Üres az épület, véget ért a tanév, csak az érettségizők jönnek-mennek a folyosókon — aki könnyebb öltözékben beszélget a többiekkel vagy rendezkedik a hálóban, már tűljutott a vizsgán. A várakozók öltönyben, nyakkendőben még utoljára végiglapozzák a tételeket. Amikor ezek a fiúk nekivágtak a gimnáziumi éveknek, legföljebb csak sejteni lehetett a közeli változásokat; de már megtehettem, hogy történelemóráimon mást tanítsak, mint ami a tankönyvben szerepelt — mondja Varga Kapisztrán rektor, s nevetve teszi hozzá: — A fiúk nagyon jól érzékelték ennek a bátorságnak a tétjét, mert így biztattak: nem baj, atya, viszünk majd három kiló narancsot — állítólag ennyi élelmet lehet beadni a beszélőn a börtönbe... Nyolcvannyolcban szerencsére ez már inkább humor volt, mintsem rettegésre okot adó valóság. Ám a múlt nagyon is közeli. Pál atya, az iskola igazgatója meséli az 1985- ös történetet: hideg januári napon, egy nagy áremelést követően munkásőrök vonultak el az intézet előtt. A fiúk reggeli után éppen rohantak a hálókba beágyazni a tanítás kezdete előtt, ám a szovjet helyőrségi zenekar dallamaira menetelő munkásőrök látványa füttyre ragadtatta őket. Ennek híre nem maradt a falak között. Rövidesen kiszállt a helyszínre Rigó Pál, megyei egyházügyi titkár és maga Bugár elvtárs, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese, hogy személyesen folytassanak vizsgálatot a provokáció ügyében. Bugár Péter elvtársról köztudott volt: különös ellenszenvvel viseltetett a ferencesek iránt. A vizsgálódó elvtársak érdekes módon az épületnek mindig ugyanazon pontján keresték a fütty „nyomait”, pedig más hálókból sokkal inkább kihallhatták volna a járókelők az érzelemnyilvánítást. A füttyről egy diák elmondása alapján kaptak hírt... Elnézem a most érettségizőket, s visszagondolok saját frankás esztendőimre; elképzelhető, hogy annak idején a rendőrségnek beszámoló gyermek-emberek is ültek a 186
