Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
III. A mindennapok szépsége
185 programunk ellenére is megéreztük ennek a sajátos módon épült, eredetiben megmaradt ódon városnak a hangulatát. A napok tevékenyen és — sajnos — gyorsan múltak. Padovában, majd Porto Garabaldiban szálltunk meg. Időközben átkerekeztünk az indulástól számított ezredik kilométeren. A hozott élelmiszerek — konzervek, tészták, félkész ételek — még tartottak. Legtöbbször a kempingfőzőn melegített zöldborsó vagy sóletkonzervet ettük. Már 14 napja úton voltunk, és hozzászoktunk ehhez az élethez. Mindenki bírta az iramot, és izomlázon, vagy kisebb sérüléseken kívül másra senki sem panaszkodott. Buzgón írtuk a képeslapokat az otthoniaknak, és egyre közelebb éreztük Assisit. Ravenna hatalmas templomai után, július 22-én érkeztünk la Vemára. Ez a néhány száz fős település, ami szintén nagy búcsújáró hely, 1140 m magasan fekszik. Nekünk erre a magasságra 400 m-ről kellett felgyűrkőzni. A 19 km-en át tartó emelkedő mindannyiunkat kifárasztott. Energiatartalékunkat bevetve, szerencsésen felértünk. A 17-ik napon sem hagytuk ki a hegyeket, Cortona ugyanis egy 600 m magas domb oldalán van. Esténként egyre fáradtabban bújtunk be hálózsákunkba. Tudtuk — és ez tartotta bennünk az erőt —, hogy túránk 18-ik napján elérkezünk Assisibe. Délelőtt megnéztük a hegyeken lakó kapucinus ferencesek rendházát, ahol remeteségben élnek. Napközben a szokottnál melegebb időben haladtunk, de már mindenki nagyon várta a megérkezés pillanatát. Lábunkban, kerékpárunkban ekkor már 1456 km volt! Július 24-én, szerdán este, negyed tízkor megérkeztünk Assisibe. A várost jelző táblánál megálltunk, leszálltunk a bicajokról. A tábla köré gyűltünk egy énekre. Késő estig ott álltunk Assisi bejáratánál. Az ünnepélyes hangulatú pillanatokban az egész csapat csak mosolyogni, örülni tudott. Éjfél után volt, amikor fáradtan szállást találtunk egy tisztáson. Már sátrat verni sem volt erőnk. A hátralévő napokat is hasonló lelkesedéssel töltöttük el Assisiben és környékén. Megcsodáltuk a háromszintes Szent Ferenc bazilikát, a Szent Klára templomot, San Damianót, a várat. Meglátogattuk a ferences remetéket Carceriban. Sokat bolyongtunk a kővel kirakott utcákon, a kőből épített házak között, meredek sikátorokban. A tisztásról átköltöztünk az Angyalos Boldogasszonyról nevezett plébániára. Július 27-e volt, amikor a kis busz és a teherautó megérkezett értünk, hogy haza szállítson. Kerek egy napi, azaz 24 órás autózás végén, szerencsésen érkeztünk haza — Esztergomba! A biciklit „fának támasztottuk” egy hétig, de már akkor, gondolatban a jövő évi utunkat tervezgettük. Egyébként hat órányi videó felvétel és nyolcszáz színes kép készült a túránkról.” A túrázókkal beszélgetvén meggyőződhettem, hogy ez a három hét számukra több volt „egy túránál”. Az állandó együttlétben, egymásra utaltságban saját bőrükön érezhették, hogy csak a szeretetben, egymást segítve, és türelemmel lehet élni. Ettől volt jó ez a megpróbáltatás, ettől lett erősebb e baráti társaság!
