Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

III. A mindennapok szépsége

A szokásos gimnáziumi tárgyakon kívül tanulhatnak itt könyvkötészetet és műszaki rajzot is. Aki ez utóbbi tárgyból sikeres záróvizsgát tesz, annak máris van egy szakmája. Sokan ismerkednek a számítógéppel is — egyelőre még tanórán kívül. — Külön foglalkoznak a papi hivatás iránt érdeklődőkkel. A rendszeres (és teljesen önkéntes) együttléteket, beszélgetéseket most éppen az igazgató vezeti. Ezek nem amolyan póthittanórák, inkább a tudatos keresztény élet alakítását szolgálják, s a hivatásérzet elmélyítését. Hogy milyen eredménnyel? Évente tíz-tizenkét fiú jelentkezik papnevelő intézetbe.

Minden tanítás-nevelés alapvető gondja, hogy a múltban felhalmozott tudást, értékeket a jelenben kell átörökíteni a jövő számára. Ebből következően egy jó iskola nem lehet problémák nélkül. Koruk és képességük révén (s önképzésük mértékében) a tanárok képviselik a „felhalmozott tudást”, a fennálló, bevált rendet; a diákok a nyitottságot, az új iránti fogékonyságot, ami mindig bizonyos mértékű szembeszegülést is jelent a fennállóval. Nincs ez feszültség nélkül. De épp ennek (is) köszönhető, hogy ma korszerűbb módon és körülmények között nevelkednek a tanulók, mint mondjuk évtizedekkel ezelőtt. Békés, nyugalmas „munka-légkör” uralkodik az iskolában — mondja a rektor. A lényeget illetően megerősítik ezt a diákok is, legalábbis az a négy III/b-s fiú, aki beszélni akart e sorok írójával. Tudják, az iskola nem meseország, ahol ripsz-ropsz megvalósulnak a vágyak. Vannak objektív akadályok és szubjektív problémák — a tanárok és a diákok részéről egyaránt. Ezt így tudomásul venni, ezzel együtt élni, ezt mindig belekalkulálni a tervekbe és elképzelésekbe: ez is nevelési eredmény. Ami egy emberszabásúbb holnap felé mutat.

180