Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)
Az esztergomi 26-os gyalogezred emlékművei
Esztergom és Vidéke című lap közleményben tudatta a környék lakosságával, hogy: „Folyó hó 17-én dijlövéssel egybekapcsolt katonai ünnepély lesz a Strázsa-hegy alatti lövőhelyiség. A szépen parkírozott és még szebben díszített lövőhelyiség közbecsült ezredesünk érdeme, ki is számottevő ügybuzgalommal sietett ezen kies fekvésű telepet értékesíteni, egyalkalommal összehozni azon tekintélyes összeget mely gondos megtakarítás eredményeként lövészeti dijak megvásárlására for- díttatott. [...] Nagy öröm a katonaság között, mert a vetélkedő buzgalom a serkentési-díjak láttára jelentékenyen fokozódik, de egyúttal hálatelten gondolnak fővezetőjökre: ezredesükre is, hogy a katonát nem tekinti közönséges emberanyagnak, hanem olyannak ki a haza védelméhez teljesített szolgálatokért: elismerésre is érdemes, mely elismerés a számukra rendezett ünnepségekben leginkább nyilvánul. Úgy értesülünk, hogy a polgári elemek sem lesznek ezen ünepélyből kizárva, mely ha valósul, akkor előreláthatólag nagyon is mozgalmasnak és élénknek Ígérkezik." A közlemény említi először a lövöldét. Az előforduló hibák, magyartalanságok arra utalnak, hogy aki írta, németül gondolkodott. A „lövőhelyiség" kifejezés tükörfordítása az emlékoszlop feliratában is olvasható schiessstátte szónak. A telep „értékesítése" nem a létesítmény eladására utal, hanem az építés értékteremtő voltára. A díjakra fordított összeg összehozásánál használt, „egyalkalommal" kifejezést, a magyarosabb egyben, egyúttal helyett használja. A helytelenül használt „egyalkalommal" azonban jelzi, hogy a lőtér létrehozása és a lődíjakra fordított összeg ugyanazon 221