Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

Háborús történetek

te egyik percről a másikra segít. A katonaorvosi-kar kórházakban működő része eredményesen és áldásosán vette fel a harcot a betegségekkel. Feladatukat, a harctérről betegen, sebesülten visszatérő harcosokat újból harcképessé tenni - majdnem 70% eredménynyel végzik, míg a katonaorvosi-kar másik jelentékeny része a csapatoknál, póttesteknél beosztott orvosok, a még vagy a már újból harcképes egyének egészsége fölött őrködnek. Régebbi háborúkból írott tudósítások mindegyikében megtaláljuk a pusztító járványok leírását. Igaz ugyan, hogy e háború legelején nálunk is szedte a cholera, typhus, kiütéses typhus, vérhas áldozatait, de e betegségek ma már alig, vagy csak szórványosan fordulnak elő, és ez kizárólag a csapatorvosok érdeme, kik fáradságot, veszélyt nem ismerve végezték az áldásos védőoltásokat. A harctér és hátország kölcsönösen támogatják egymást a nagy cél elérésében az előbbi a megfigyelő állomások felállításával, az utóbbi hogy csak teljesen egészséges, arra való egyéneket küld ki.

Mindenütt, hol embertömegek szoros érintkezésben vannak egymással, megvan a betegségek elterjedésének járvánnyá való fejlődésének lehetősége, különösen nagy pedig a lehetőség kaszárnyákban, melyek befogadóképessége a háborús forgalomhoz képest kicsinynek és így csaknem állandóan túlzsúfoltnak mondható.

A 26. pótzászlóalj parancsnoksága felismerve az ebben rejlő veszélyt, a közelfekvő Párkány községben 500 egyén befogadására alkalmas pótbarakkok építését rendelte el; sajnos azonban e fontos kérdést így sem sikerült teljesen megoldania, úgyhogy magánla152