Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)
Háborús történetek
gyatottság, az egyedülvalóság gyötrő érzésétől szabadult meg. Hát mégis gondolnak rá, törődnek vele, életüket kockáztatják érte... És most már hallgatva, összeszorított szájjal tűri a fájdalmakat. Szeme nyugodt várakozással követi a lefelé hajló nap útját: este értem jönnek! A káplán mondta! És érte mentek. A pap példája hatott. Két altiszt jelentkezett önként a veszedelmes útra. Hadd lássa a merész lelkipásztor, hogy a nyája méltó hozzá. Ők ketten ugyanolyan óvatosan tették meg az utat, mint a pap. A sebesültet sikerült áthozni. Lukáts Dezső ebben találta meg bátorságának és keresztényi szeretetének jutalmát. E cselekedetéért megkapta a Vöröskereszt II. osztályú Díszjelvényét a hadidíszítménnyel. Katona-Otthon Ő Felsége legfelsőbb rendeletére az ezred, de különösen annak tábori lelkészei, fáradságot nem ismerő munkával és az otthoniak jószívűségéből és ember- szeretetéből fakadó adományokkal létesítettek katonáink számára is Katona-Otthont. A háború kezdetén természetesen az ilyesmi szervezésére még csak gondolni sem lehetett, mert a szórakozás akkor legfeljebb a napi posta volt. Az emberek összebújtak sáros fedezékeikben, elmondták egymás búját-baját, az egyik ismerte a másik családi történetét, beszélgettek s ez volt a lelki táplálék. Néha pedig a könnyebb napok idején az írástudóbb a hónapos újságot olvasta társainak. A tiszt pedig esőköpenyben, fenyőpálcák fénye mellett írhatta a rózsaszín lapokat haza. 148
