Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

Háborús történetek

A sebesültek gondozását úgy rendeztem be, hogy arra törekedtem, miszerint minél hamarább juthassak el a sebesültekhez s azért tartózkodási helyemet rendesen valamelyik zászlóalj-segélyhelynél rendeztem be, a többi segélyhely pedig telefonon értesített sebesültjeiről. Ha a sebesülés nagyon veszedelmes volt, akkor a lövészárokból telefonáltak s ilyenkor odasiettem. Ezen munkálkodásom minél gyorsabb és kedvezőbb lebonyolításában nagy segítségemre voltak az orvos és tiszt urak, a szanitészek és telefonisták, valamint kísérő legényem, kiknek azért a legnagyobb hálával adózom.

A nehéz sebesülteket elsősorban szentségekkel láttam el s midőn azután a pihenő-helyre kerültek, ismételve meglátogattam őket s a szükséghez képest náluk maradtam. A haldoklókat a jó Isten akaratában való megnyugvásra buzdítottam, óvatosan kikérdeztem őket, nincs-e valami mondani valójuk, vagy kívánságuk, nem akarnak-e valamit haza üzenni, mi volna utolsó óhajuk?

37. kép Temetés a fronton

137