Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

Háborús történetek

tegeskedők jelenlétében, csütörtök esténként pedig litániát. Litániát azonkívül májusban is tartottunk az ezred több pihenő osztagánál.

Istentiszteleteinket rendesen Isten szabad ege alatt tartottuk erdőben, völgyben, dűlőkön, egyszerűen díszített tábori oltár mellett sokszor hidegben, hóban, ködben is. Mindamellett jól esett lelkűnknek a néhány percnyi elmélyedés, jól esett gondolatban egy kissé mintegy elhagyni a harcteret s közelebb férkőzni az otthonhoz. Katonáink pedig istentisztelet után is csak tovább szerettek maradni az oltár előtt, jól esett nekik Istennel társalogni, panaszaikat előadni, segítségért könyörögni. Talán ilyenkor jutott eszükbe az is, hogy az otthoniak is hasonlóképen az oltár előtt térdepelve esdekelnek ugyanazon jó Istenhez, hogy hozza haza szeretteiket minél hamarább!

4. Hivatásbeli kötelességeim legfőbb gondját képezte a sebesültek és betegek lelki gondozása.

Jóllehet idehaza a betegséget nem veszik hősi szenvedésnek, mindazonáltal be kell vallanunk, hogy ha valaki a harctéren komoly betegséget szerzett, az életfogytáig is kísérheti és sokkal veszedelmesebb dolog, mint az úgynevezett jó sebesülés. Viszont jobb egy kis reuma, vagy gyomorrontás, mint egy acéldarab nagyon közeli érzete. Egyszóval úgy a sebesülés, mint a megbetegedés komoly dolog, miért is nemcsak a sebesültek iránt érdeklődtem, de a „maródiakat" is naponta meglátogattam a zászlóaljak segélyhelyein, hol elbeszélgettünk a napi dolgokról, tudakozódtam bajuk iránt, esetleg útbaigazítással szolgáltam, vagy panaszaikat tőlem telhetőleg orvosolgattam.

136