Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
A Sajó partja valóban mocsaras és lápos volt. A víz szintje gyakran ingadozott, amióta megérkezett, már maga is többször megfigyelte. Csakhogy, és ezért vette elő a rajzot, jó messzire eljött már a folyótól, ha enyhén is, de emelkedett a táj, s a kimutatás szerint még mindig megművelhetetlen területnek rajzolták be. „Megművelhetetlen? Elhanyagolt.” Némely részen vetettek valamit a környékbeli parasztok, a maguk elgondolása szerint, saját hasznukra, abból ugyan a kolostor semmit nem látott. A szerzetesek nyilván azt sem tudták, hogy itt-ott búza terem. Sásnak nyoma se volt. Nem árterület az! Talán egyszer kiáradt annyira a Sajó, hogy egészen odáig futott, de amikor megkérdezte a legközelebbi faluban, mikor láttak vizet a földön, kiderült, van annak vagy tíz esztendeje is. „így a legegyszerűbb, nem kell törődni vele. A parasztok meg annyi gabonát adnak le, amennyit gondolnak. Elvégre nem terem a föld.” Egy másik helyütt egyáltalán nem művelték meg a talajt. A papíron úgy szerepelt: elment a termés. Nagyot sújtott a gazra. „Ha elhanyagolják a földet, elhanyagolják Istent is!” Annyira ingerültté vált, hogy nem ment be a faluba éjszakára szállást kérni. Egyébként is magyarázkodnia kellene, ehhez meg nem volt semmi kedve. „A magyarázkodás mindig gyanús.” Nemigen nézett körül, hol feküdjön le a meleg éjszakában. Lova horkantására ébredt, az erdő felől zörgést, csörtetést hallott. Fülelt: ember vagy állat? „Szörnyű, hogy az embertől inkább kell tartani, mint az állattól; mert az ember gonosz, az állat csak ösztönös.” Kiderült, a vaddisznók csapásában feküdt éppen. A csorda lefelé tartott a patakhoz, s amikor a levegőben megérezték a ló és az ember szagát, megzavarodtak. Majd valahol odébb csak lementek inni. György barát nem tudott elaludni. Nem a vaddisznók miatt, hanem attól az egyszerű gondolattól, amely kimondta magát: „Az embertől inkább kell tartani...” Sajnálta, hogy a műveleden földön dühében szétrúgta a gazokat. Sajnálta, aztán bűnnek érezte: „embernek szántam...” Hiszen a növény ártadan. Ha valami, hát az ember akarata tehet róla.-S3 97 K-