Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

hető világ — valóságos képletét? Isten olyan, mint egy axióma, mondta egyikük, mire a másik átölelte a vállát. Ügyelt arra, hogy meg ne sértse, hiszen társa a legtöbbet akarta kimondani, de ennyi sikerült neki — „testvérem”, s mintha csak a legfinomabb falattal kínálná: „Isten több annál.” Özséb a maga ötvenkilenc esztendejével egyre inkább leszokott a beszédről, a kifejezések szavaknál pontosabb formáját kereste, a hangtalanság egyszerűségét, „a létezésbe való beilleszkedés termé­szetességét, aminek a szavak és a mondatok csak lihegő követői le­hetnek — nem más ez, mint a lélek kinyilvánított gesztusa”. Amikor a fényben és az egyszerűség visszasugárzó melegében (ima volt ez), azt kérdezte-kereste: ugyan mit kell tennie az erdei testvérek érdekében, hogy érvényes választ kapjanak az ő Isten­törekvésükre, Özséb testvér sokáig bizonytalannak mutatkozott: vajon önálló szerzetesrendet kell-e alapítania, amire egyre gyak­rabban ösztönözték társai — vagy az intézményesülés csapda, amely megmerevíti a szellem és a lélek eleven reakcióit? „Mi szolgálja leginkább az anyag és szellem kettősségébe fogott létezés, az em­beri élet javát?” Hogyan van ez? Az idő haladtával jutunk egyre közelebb a vég­ső igazsághoz, a teljességhez? Ezen az időfüggvényen csüngenek az emberek, és esélyük aszerint növekszik vagy fogyatkozik, hogy fölismerésükkel közelebb vagy távolabb kerülnek-e Istenhez? „Nem, ez abszurd gondolat” — és szinte már jólesett neki, aho­gyan a meleg fény odaszögezi a sziklafalhoz. „Egyszerű vagyok, Uram! A megismerés idő- és térzűrzavara nélkül szeretnék eljutni a tudáshoz! Fájdalom és szenvedés, kérdelek, mindig csak kérde­lek, és bizonytalan vagyok...!” Az egyik testvér oda akart lépni hozzá. Társa vállára tette a ke­zét: „Hagyd, imádkozik. Nézd az arcát, milyen szép rajta az igaz­ságkeresés derűje.” Özséb, ha valamit nem értett, ez az időbeliség volt. „Miért bil­len egyik perc a másikba? Miért nem állnak meg a dolgok? Ho­gyan lehetséges, hogy az örök és a végtelen mégis elviseli az idő­ben való továbbhaladást? Az örök és a végtelen az egész, az idő csak részleges lehet. De hová vezet az idő? Hová? Mi az idő irá­nya? Miféle célt jelöl, mi felé halad? Mi lenne az idő? Nem az is­-a 78 E-

Next

/
Oldalképek
Tartalom