Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

teni akaratnak ellenszegülő szándék? Amely megront mindent, mert a teljeset, az állandót széthúzza a romlás képletévé?”

Tudta, a lényegnek nem juthat birtokába. S azt is tudta, ez a megfogalmazás — mint latinul mondják — contradictio in adiecto, azaz önmagában hordja az ellentmondását. „Mert hiszen mindaz, amit tudhatunk, nem érheti el a tudás teljességét. Meg kell elégednünk az egyszerűséggel.”

Özséb boldog alázattal vetette alá magát a pápai udvart képviselő prelátus akaratának. „Nem kívánok semmi olyasmit, ami ellentétes az isteni akarattal — ha emberi viszonyok között jelenik is meg.”

Azon a fénytűző, meleg napon, ott a sziklák alatt, mintha csak belőle nőttek volna ki a meredek falak, vagy ő lenne egy odavetett fehér kődarab. Vajon mi az emberi és az isteni közé vetettség értelme? Tudta, tisztán logikai úton nem juthat el a megértéshez, csak azáltal, ha képes föltenni ezt a kérdést; s ezáltal elválaszthatatlanul részese — és ezáltal felelőse — a mindenségnek. Nem lehet kevesebbel beérni.

„Az ember folyamatosan túlemelkedik létezése határain. Tudással rendelkezik erről (elméjével? erkölcsével? hitével?), mégis képtelen ezt a tudást birtokba venni. Mi lenne hát az idő? A bűn esszenciája, premisszája? Az időbeliség — hiába minden benne, ami jónak tűnik — mégis a szenvedés dimenziója?”

így gondolkodott (imádkozott?) Özséb, majd csendesen visszahullott az alázatba. „Miért akarom megfejteni, amire nem vagyok hivatott? Ne akarjam uralni a hegyet, ha megmászni sem tudom.”

S lassanként megvilágosodott előtte: az egyszerűség gesztusa a legtöbb, amit tehet. Miért van szükség arra, hogy önálló szerzetes- renddé alakuljanak? Senki ne gondolja, hogy ezek az erdei emberek külön államot, külön nemzetet akarnak létrehozni, hanem éppen ellenkezőleg, innen kívánják megújítani annak a közösségnek a világát, amelyből származnak. Hogy a formát éppen az erdő adja ehhez? Nincs ebben semmi rendkívüli. Minden és mindenki önmaga megfelelését keresi. „A világ — amit érzékeinkkel megragadhatunk belőle — nem akar mást, mint megtalálni saját kifejezési formáját.”-ä 79 K-