Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

Néhányan fellázadtak Özséb ellen: „Mit akar itt ez az ember! Hagyjon minket békében. Hiába pap, ne ártsa bele magát a mi világunkba!”

Tél volt, mindent hó borított, Özséb fölkapaszkodott a hegygerincre, ahonnan a távolban kékeslila fényt vett észre. Tűz volt, napok óta izzó farönk. Remeték vették körül, időnként meghajoltak, majd fenyegetően fölharsant a hangjuk, s megcsapkodták a testüket. Fából faragott szobrot helyeztek az izzó fatuskóra; a szobor, egy asszonyalak, lángra lobbant, erre a remeték leborultak, ja- jongva rimánkodtak és örvendtek. Ragukat a felszálló füst felé nyújtották, mintha Isten ott járna. A tűzre vetett anyaistenből méltóság és nagyság szállt fel, mindennek a kezdete és a vége — bámulták.

Későn vették észre Özséb testvért. Azt várták, szétrúgja a tüzet. „Látom, testvéreim, imádkoztok. Engedjétek meg, hogy veletek tartsak.” S rákezdett: Miatyánk...

Bizalmatlanul, zavartan követték a szavakat. Amikor befejezték, Özséb a tűzre nézett: „Elégettétek. Nézzétek, már lángol a törzse és a keze. Mit szólnátok, ha szülőanyátokkal bánnának így?” S anélkül, hogy megvárta volna a választ (a remete-testvérek össze-vissza lengő érzelemmel tekintettek rá: indulattal, félelemmel), Özséb megköszönte nekik, hogy együtt imádkoztak, s továbbhaladt. Fénylett a havas erdő.

Sokáig látta még az erdei tüzet, a lángnyelveket, olykor remegve lebegtek, majd megnyugodtak, s amikor már azt gondolta, csak a parázs maradt, megint föllobbantak, s levegő után kapkodtak. „Ilyen az ember lelke. Tudom, egyszerű hasonlat, de mégis... kifejez valami lényegeset: a mi nyughatatlan lelkünket.”

Hallotta, hogy a távolabbi hegyek között is élnek remeték. Amikor kitavaszodott, s az erdő járhatóvá vált, nekiindult, hogy megkeresse azokat is. „Ha magukra maradnak, mindenféle kósza gondolat hatalmába keríti őket.”

Néhány hónap alatt bejárta a távoli remete-hegyeket is. Arra az elhatározásra jutott: templomot és mellé kolostort épít.

Valahol a déli hegyek között különös élményben volt része. A remeték nem szóltak hozzá, ő sem akarta megzavarni a nyugalmukat. Egyszer csak megpillantott valakit. Nem ismerte meg, de a vonásai... annyira közelinek, olyan ismerősnek tűntek. „A rab68 K-