Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Virág Benedek: Hová szaladsz?

megkönnyebbülést érzett, vagy inkább felismerés volt ez, nem tudta. Boldognak érezte magát a rátalált szavaktól, amelyek egyszer majd verssorban hangzanak vissza:

„a nagyra termett Istenének Féli s imádja dücső hatalmát’’.6

Imre rendtársa hosszan mesélt neki Rómáról, a klasszikus romokról, amelyek között szinte látni vélte a latin szerzők alakját. A könyvtárból előkerült lapokon metszetek mutatták az égnek emelkedő maradék-oszlopokat: micsoda világ, micsoda kultúra! „Vajon többet tudtak az életről, mint mi?”, s Benedek felidézte a gimnáziumi osztályokban tanult szerzők latin műveit, mondta, mondta a memoritereket, „az idő előrehaladtával többet tud-e ez ember az életről, vagy bármely időben születik is erre a földre, a lényegről ugyanannyit ismerhet meg?”

Sokat gondolkodott ezen Márianosztrán. Esterházy Pál rendfőnök és Gindl Gáspár tartományfőnök intézkedésére az újoncévet a Börzsöny hegyei között töltötte, „a rend nagy patrónusa, a mi Lajos királyunk által alapított kolostorban”.

Imádkozott vagy gondolkodott, amikor letérdepelt a templom magas barokk ívei alatt? Nem tudta különválasztani a kettőt. Az imádkozás értelmes közelítés a lényeghez.

„Többet tudunk-e Horatiusnál? Képtelenség, hiszen amit Horatius megfogalmazott ódáiban - olykor szívesen emlegette a jó száz éve előkerült életrajz alapján »Horatinak« —, mondhatunk-e annál többet?”

Szavakat keresett, világlátó szavakat, időnként elérzékenyült ettől, „igen, szavakkal megragadni a lényeget”, s annyira elmerült ebben, hogy a novíciusmesternek úgy kellett felébresztenie a különös állapotból. „Testvérem, véget ért az imaóra.”

Évekkel később, visszatérve a teológiai és filozófiai stúdiumokra a Mecsek oldalába, Imrének többször beszélt a kifejezés gyötrelmeiről. „Nincs széle a szavaknak, szenvedek miatta. Akár az imádságban is. Kimondom, de a valóság kicsúszik belőle.”

6 Részlet Virág Benedek Bátorító című verséből.-3 311 g-