Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Vezér Ferenc: Minden élők útján
„De létezik-e egyáltalán történelem, nem helyesebb történelmi tudatról beszélni? Az egyén történelmi tudatállapota hasonlít a kisebb vagy nagyobb embercsoportok tudatállapotához, s ezt nevezik történelemnek. Tehát nem tudjuk valójában, mi a történelem...” — aztán Horváth Detre történelemtanár az esztergomi Szent Benedek Rendi Szent István Gimnáziumban megállt egy pillanatra: vajon hová halad tovább ez a gondolat, ha folytatja? Nem terhelheti meg ennyire a diákokat. Vezér Ferike ebben a gimnáziumi osztályban tanult. Horváth Detre áttért valamilyen királytörténetre, melyik uralkodó milyen társadalmi, gazdasági és hatalmi tényezők miatt szállt harcba egy másik uralkodóval, miért küzdött egyik nemzet a másikkal, s hosszasan fejtegette ennek körülményeit. A nyolcadikos gimnazista nem sokat értett ebből. Nem figyelt a királyi-hatalmi cselszövésekre, ez úgyis benne van a történelemkönyvben, de amit az imént hallott...! Nem tudjuk, mi a történelem... tudatállapot... nem tudhatjuk bizonyosan... az ablakon át kitekintett a tavaszba. „Hol vagyok én ebben a világban? Látok és hallok, ráteszem a kezem a padra, érzem az illatokat — de mindez az én látásom, az én hallásom, az én tapintásom, az én illatom. Másoknak is léteznek ezek, vagy mindez csak számomra valóság, elmondhatatlan, s csak vékony szálak kötik össze az én világomat másokéval? Talán ezért any- nyi küzdelem, kín, szenvedés, harc és öldöklés a történelemben? Mert hiszen mit tanultunk annyi éven át? Mintha a történelem, amit annak nevezünk, a gonoszságon kapaszkodna tovább az időben?” Úgy érezte, elveszett ebben a rengetegben. Ez már igazi tavasz, tekintett ki az üvegen át, délután sétál majd a Kis-Duna-parton, tisztázódnak a gondolatai, amelyek most annyira bonyolultak, hogy már azt sem tudja, nem ragadják-e végleg magukkal? Horváth Detre bencés szerzetestanár széles gesztusokkal magyarázott a katedránál, a diák hallotta a hangját, de nem értette, látta a gesztusokat, vajon mire vonatkoznak? „Rémület a történelem... vagy az ember maga rémületes? De a rossznak mindig határa van, a jó ellenben határtalan.” Az óra végét jelző csengőszóra zsibbadtan válaszolt. Becsukta a füzetet és a könyvet, elhelyezte a padban, kikászálódott ültőhe-3 271 E~