Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Vezér Ferenc: Minden élők útján
Ne tedd, ne tedd, suttogta magában Vezér Ferike, s arra gondolt, oda kellene állni közéjük, odaállni... „ne hagyd magad”, s izzadt a szorongástól: vajon engedelmeskedik-e az a fiú? Megnémult, várakozásban szétfeszült percek. Az erős fiú nem mozdult. A másik riadtan feküdt az ágyban, még körbetekinteni se mert. „Ne tedd meg, ne tedd meg!” — aztán Ferike émelygést legyűrő mozdulatokkal, hangtalanul kisomfordált a hálóteremből, a folyosón nekitámaszkodott a falnak. Elkeseredetten, könnyesen imádkozott... Nem tudta, mi történik odabent. Az ágyban fekvő fiú vajon fölkelt-e és megcsókolta az erős fiú lábát? Sokkal később merészkedett csak be, amikor már semmi nyom nem maradt. A fiúk egyenletesen szuszogtak az ágyban. „Gyáva voltam, gyáva! Oda kellett volna állnom közéjük, hogy megakadályozzam. Ez lett volna az igazi imádság. Ehelyett...” Talán erre gondolt a kút kávájánál, amikor harminc évéhez nem illő, öreges mozdulattal rátámaszkodott. „Gyáva vagyok, gyáva! Oda kellene állnom közéjük...” Másnap közölte Könyves testvérrel, körbejáiják a falut és a tanyákat, minden pénteken Szentkútra hívják az embereket a nagyböjti időben. „De atya, négy vagy hat kilométerről?” „Igen, négy vagy hat, ha úgy adódik, még távolabbról. A mozgás kioldja az indulatot.” „Ott a polgárőrség. Fenntartják a rendet, ahogy tudják. Nem vállalhat magára olyasmit, ami lehetetlen.” „Nem a mi dolgunk eldönteni, mi a lehetetlen.” FIosszú út, taposó bakancsok, a szerzetesi ruha alja sáros. Páter Ferenc csak nevetett ezen. „Nem érdekes. Majd kimossuk! Ez szép sár, jó sár, testvérem!” Az egyik házból őrült arc tolakodott ki: „Ne jöjjenek ide! Nincs Isten! Nincs Isten!” A két szerzetes az ajtón át hallotta, hogy a szerencsétlen zokog odabent. Talán két hétig tartott, mire mindent összejártak. Pénteken aztán jöttek az emberek. Amikor Könyves testvér meglátta az első közeledőket az úton, a templomtoronyhoz szaladt, és megrántotta a harangkötelet. Addig húzta, olyan hosszan, ameddig csak jöttek.-S3 267 EF
