Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

nem hullanak alá azok az alakok, és az a rengeteg fegyver, mekkora vastömeg... már semmi nem a régi.

És a vasutas megragadt ennél a megállapításnál, s mint akinek kötelessége, bármilyen körülmények között kötelessége a vasút biztosítása, függetlenül attól, hogy mosolygó arcok vagy katonáktól rakott dübörgő vagonok haladnak-e át, emelte a tárcsáját. Az asszony a gyerekekkel már odakint volt Szentkúton. Összes reményét a szerzetesek vállára helyezte. „Ferenc atya, magára bízom, magára bízom... ugye, nem esik bajuk.”

„Erre nem tudok válaszolni. A válasz Istennél van.”

„Én akkor is...”

Már csak egy-két nő maradt a kórus mögötti szobában. Az elhelyezésre volt hát hely. Féljek jöttek és apák: „elviszem az asz- szonyt”, „most már hazajöhet a lányom”, s hozták a híreket, hogy a front elvonult, Kecskemét is az orosz kezére került, már Pest alatt tartanak, s mint akik megkönnyebbültek, elindultak, a földet jól ismerő léptekkel.

De senki nem tudta, mikor mozdul tovább a világ. Megdermedt, a maga egyszerű félelmében. Mintha már soha nem akarna továbbgördülni, hogy végre megint rátaláljon a maga természetes rendjére.

Még hallatszott a madarak őszi hangja. A természet megmutatta magát, teljes kitárulkozásában, mielőtt a fagyoktól meg nem fonnyad és alá nem hullik a szépsége. Még, még... a teljesség, a lehetőség felé való kapaszkodás...

S szép esték voltak ezek. Még ha robbannak is látótávolságban a gránátok, aztán távolodnak a dörrenések, de láthatatlanságukban is ott maradtak, nem engedték az idegeket és gondolatokat fölszabadulni, az érzelmek földre kushadnak.

Szép esték voltak ezek, végtére is szép esték. Már régen elmúlt halottak napja, a november belegörbedt saját idejébe, még és már... még minden, mintha lehetne, de az idegek, az érzékek felkészültek már arra, amikor elmúlik minden.

Páter Ferenc és Könyves testvér elhelyezte a vasutasasszonyt; szerencsétlen férje riadalmában így búcsúzott: amikor tud, majd jön, de az ő egyenruhája már önmagában veszélyt jelent, egyetlen rossz döntés... és...

253 E-