Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

Nem folytatta. Az ember sajnálja az életét, de ha eleget élt már és elhasználódott a létezésben, könnyebben lemond róla; mindenki így gondolja, amíg oda nem kerül.

Délelőtt, a nap első fényeiben vagy éppen esténként, kihasználva a sötétséget, odasurrantak az emberek a kolostorhoz, meghajolva, mintha ettől kevésbé látszanának, aztán leengedték súlyos kezüket. Nem remegtek a parasztkezek, sokkal inkább szomorúan hullottak alá: s Páter Ferenc hallgatta, mint a legnagyobb gyónást, hol és milyen ocsmányságokat követtek el a katonák.

Aztán azt is hallotta, hogy megölték őket. „Betört a tanyára, felfeszítette a kamrát, nem számított ennek semmi, szétverte a hombárt, kifolyt a liszt, aztán az asszony után kapott... és akkor agyonütöttem a részeg disznót.”

Páter Ferenc az ilyen gyónások után — nem olyan gyónások voltak ezek, mint amiről a szemináriumban hallott — sokáig nem vette le szobájában fehér pálos öltözékét. Minden lépésnél vigyázott, ruhája őrizze meg fehérségét, s ez a fehérség vegye magára azt a sok rettenetét, amit hallott. Mert ő, Páter Ferenc, úgy érezte, kevés ehhez.

„Uram, mondd, kit próbálsz meg? Ezeket az embereket, és velük engem is, hogy meddig bírom? De hiszen tudod, gyönge vagyok, gyönge és fiatal, hiányzik az erőm és a tudásom. Uram, Ferenc testvér vagyok, egyszerű szerzetes, ne kívánj tőlem többet, mint amennyit képes vagyok elviselni!”

A szörnyűségek képei ott vibráltak a szemében, „engedj el, gonosz, engedj el!”, mégis látta a szenvedő asszonyt, s ahogyan a parasztember keresztülszúija a feleségére hörgő homokszínű katonát, és tetemét a ganéjdomb aljára rejti.

Az élet megmutatta a maga természetét, Páter Ferenc meg sokáig gondolkodott az éjszaka, mit tegyen.

Almában egy kisgyereket látott. Rövidnadrágjából kifolytak pipaszár lábai, olyan vékonyak voltak, hogy szinte hihetetlen, hogyan tartják meg a kölyöktestet. És rohant ez a fiú, rohant messzire az Esztergom-tábori intézet falai közül, messze el a város felé, kiért egy hatalmas rétre, a rétnek nem volt kezdete és vége, egyszerre mindent betöltött a mező, mintha valamennyi látvány és valamennyi illat oda gyűlt volna, surrogott magas szárú cipője alatt-43 254 K-