Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Vezér Ferenc: Minden élők útján
nyék gyúródeszkájára; mintha nem lehetne saját akaratuk, csak egyetlen: a tűrés, hogy elviseljék, bármi szakad is rájuk. S ne gondoljanak arra: mi értelme lehet ennek? Az értelem száműzetésre kényszerült. Páter Ferenc valamikor azt olvasta, ha felbomlanak a külső körülmények, egyetlen lehetőség marad: az ember erősítse meg belső magatartását. A szerzetes fiatal volt még ahhoz — fél évvel múlt harminc esztendős —, hogy az öregedő férfiakra jellemző bölcs — vagy bölcsességet keltő — gondolat-rágódásra ragadtassa magát. Ahogyan elnézte a felesége meggyalázásának tényével hozzá — hozzá? „hiszen ez az ember nyilván Istent kereste, s szegény rohanó tévelygésében bennem találta meg őt” - rohanó tanyasi parasztembert, feltámadt benne a cselekvés akarása. Hiszen az élet — a teológia legkeresztényibb felfogása szerint - maga a cselekvés. „Nem szaladhatok el a tett elől, mint ez a szerencsétlen ember tébolyultan botorkál a hantok és fűcsomók között.” Orosz katonát — Könyves testvér elmondása után — sokáig nem láttak még Szentkúton. Mégis mindenütt ott voltak. A vasutas is fölkereste a szerzetest. „Nem bírom, atyám, nem bírom! Naponta ki kell mennem az állomásra, különben lelőnek az oroszok. De megőrülök, hogy otthon kell hagynom őket! Az asszony olyan szép, és a kisgyerekek...” „Hozza el őket ide. Ha ettől megnyugszik, hozza el őket. Semmit nem ígérhetek, saját erőmből semmit, de ha bízik Istenben, akárhogyan lesz is...” És a vasutas fölpakolta az asszonyt a gyerekekkel, s megindultak a bizonytalanság sivatagában a falun túl néhány magas fával árválkodó szenthelyre. Nem volt ott semmi védelem, minden olyan kitárt és egyszerű. Mégis úgy gondolta a vasutas, aki önmagát kellő önérzettel állomásfőnöknek nevezte, pedig csak egy falusi vasúti megállóban a tárcsát emelgette. Kezében a palacsintasütővel — ahogyan a népnyelv nevezte — vigyázzba állt minden érkező vonatnál, s a palacsintasütőnek különleges ereje volt, emelésére indult vagy megállt a szerelvény. Amikor még békeidőben mérték a napokat és heteket, mindig tudta, melyik járatról hányán és kik szállnak le. Most katonaszerelvények érkeztek, homokszínű, messze-szagú katonákkal megrakva, kívülről is dagadtak a vasúti kocsik, nem is értette, hogyan 252 Eh
