Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
Most tehát beállított valaki. Hivatkozott erre meg arra, igazoló levelet nyújtott át, amely szerint személye megbízható, György barát úgy tett, mintha hosszasan vizsgálgatná az iratot, megfelelően komoly súlyt adott ezzel a helyzetnek, de tudta, emberei odakint már ellenőrizték a jövevényt; merthogy csak úgy, azonnal nem lehetett bejutni a püspökhöz és helytartóhoz, igaz, legsúlyosabbnak mégis kincstárnoki címét tartották. „Engem ugyan már semmivel nem rendíthetnek meg...” Aztán a férfira nézett, mondja hát... így tudta meg, hogy Ferdinánd király, fivére, Károly császár ösztönzésére békét kötött a szultánnal. A császárt lekötötték nyugati háborúi, s biztos akart lenni abban, hogy másutt nem kell katonailag helytállnia. „Egy sakkhúzással előttem.” György barát azt latolgatta, menynyiben érinti ez az ő helyzetét — s ezzel együtt Erdélyét. Helyesebben Erdély státusza megváltozik-e ezek után? Talán nem is lesz rá tovább szükség, félreteszik, Ferdinánd és a szultán megállapodása alapján egy jelentéktelen személyt kineveznek kormányzónak - formailag a vidék tovább él, az adó befolyik, a többi nem számít. „Nem, nem! János Zsigmond akkor is király, jelenléte zavaró lehet... s egyébként is: a török nem buta, miért adná föl a most már két adófizetőt — a két magyar királyt - egyetlen adófizetőre.” „Mennyi adót fizet Ferdinánd évente?” — kérdezte. „Harmincezer aranyat.” No fene, ugyanannyit, mint én — számolta, s aztán hozzátette a költségekhez a különjuttatásokat; a levelek cirkalmasan fogalma- zottak, a legkegyelmesebb szultán alázatos híve... és így tovább, de mivel van valójában kibélelve? Mennyi szép kincs! Sokba kerül, nagyon sokba! De, számolta tovább, még mindig megéri, ha ezen az áron sikerül fönntartani — ha már nem is Magyarországot, de legalább Erdélyt. „Aztán majd egyszer csak kifullad a birodalom ereje, s a viszonylagos létből megint visszatérhet az ország az életbe... de ha nem marad fenn a viszonylagos lét, nincs miből visszatérés.” S talán arra gondolt még némi fájdalommal, hogy ezt az időt ő már bizonyosan nem éri meg. „Szóval harmincezer aranyat.”-3 187 K-
