Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

nyen kongó tényekkel szemben is hajlamosak vagyunk önáltatásra), mindig ott látta; mozdulatlanul, azzal az emészthetetlen akarattal: bármely percben összecsukhatja a száját, és elemészt mindent.

A térkép mutatta ezt a veszedelmet. György barát pontosan beszínezte — barnával, neki a török a barna színnel azonosult —, merre és meddig teljed a szultán hatalma. így rajzolódott ki ennek a szörnyű arcnak a képe. S amire bármikor ráharaphat, a maradék: Erdély, és talán a Részek. A Duna melletti összes vár már az övé.

„Tárgyalni, tárgyalni, ameddig lehet, az utolsó pillanatig, a végső leheletig tárgyalni; ez az egyetlen, ami még tátva tarthatja ezt a rettenetes szájat.”

Aztán eltolta maga elől a térképet, nem tudta, éhes-e vagy előző nap túlságosan jóllakott, s az bolygatja még most is a gyomrát. Elhúzta a száját: „Tárgyalni? Ugyan, szó sincs itt tárgyalásról! Ócska piaci alkudozás, vesztegetés folyik itt.”

Tárgyalni egyenlő helyzetben lévő felek szoktak, mindkettő a maga szabadságának birtokában. György barát jól látta, ennek semmi esélye. Igaz, nem kellett ehhez valami különös éleslátás, de szomorú, hogy az urak és a rendek közül a legtöbben még ezzel a viszonylag egyszerű fölismeréssel sem rendelkeztek, tekintetük elhomályosodott az önző érdekektől.

Tehát alkudozni és vesztegetni. Kiszolgálni a hiúságot, mások gyanakvását, mindenféle jellemgyöngeségét; hízelegni, ha éppen arra van szükség.

Eskü és becsület — hogyan állíthatók mellé? De hiszen megígérte János királynak — esküvel ígérte meg —, gondoskodik a fiáról és Izabelláról. A becsülete meg arra szólította, hogy fönntartsa az ország egységét — már amennyire lehetséges.

Máris odatolakodtak a megszorítások, a fenntartások és kizárások. „Magyarország most elveszett. Mi maradt meg? Erdély, de az nemhogy távolabb, hanem közelebb fekszik a veszedelemhez. Hiszen egészen begörnyed a török birodalomba, úgy ül ott, mint egy emésztetlen csomó a gyomorban.”

Aztán arra gondolt, ez is a taktikázás egyik lehetősége: minél közelebb menni a veszedelemhez, a végén már magában az eleven fenyegetésben lehet megtalálni a viszonylagos biztonságot. A fenyegető ugyanis sosem arra figyel árgus szemekkel, ami mozdulatlanul a közvetlen közelében helyezkedik el. A fenyegető — nevez185 E-