Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

Néhány tucat lovas katona kísérte a menetet, de ez csak amolyan szégyenszalagnak hatott, nem igazi kíséretnek. Az ember olykor úgy gondolkodik: elveszett a történelemben. Nem is gondolat ez, inkább érzés. Fölültetik a szekérre, ez már önmagában megalázó. Formátlanná válik az élet az össze nem illő dolgok miatt. S már azt hiszi, ebben az alaktalanságban ismerheti fel önmagát, ez teremtetett neki. Nincs már arca, lába és karja, nincs tekintete, nincs akarata.

A gondolat meg akarat nélkül mit sem ér. Megerjed a semmittevésben, a kilátástalanság szellemi burkába csomagolja az embert. Annyira, hogy elfogy a levegő, összeszorul a test, nyüszög, s már alig lehet megkülönböztetni a lőcs és a saroglya nyikorgásától. Az ég szélén — mert másutt úgyis hiába keresni — nem gyúródik fel másféle szín, ezzel a jámbor, végtelen vízbe mártott kékséggel szemben valami erős, valami haragos, aminek karaktere van, s végre megváltoztasson mindent. Vagy legalább valamennyit: hogy rájuk ontsa az esőt. De akkor meg fölázik a föld, és beleragadnak a sárba. Most a száraz, poros légvételek sípolnak-hörögnek, akkor a nedvesség tapad rájuk.

Egyik se jó. A marhák patája és a kocsikerekek még inkább járhatatlanná teszik az utat. Ahogyan most az üvöltő szárazság, akkor a víz veszi be magát mindenhová, átáztatja az élet legintimebb pillanatait, nyirkos-szivacsossá változnak a lezárt ládákba helyezett ruhaneműk és bőrök, s ahogyan most eső után, akkor szárazságra vágyakoznak majd.

De ezt nem tudják elképzelni. Keskeny az ember biológiai útja. Keskeny és érzékeny. Törékeny, ránehezedik az értelemre és az akaratra, s hiába minden, képtelenség lerázni. Ezért aztán a legtöbben megadják magukat, olyannyira, hogy már kizárólag ennek gondolják magukat: bőrüknek, izmuknak és belüknek.

Legalább fújna valahonnét a szél — egy kis szellő, de semmi; remeg a mozdulatlanság. Mi értelme ennek a menetnek? Az egyik szekéren sír a gyerek. Talán elfelejtették tisztába tenni, vagy szopni akar. Elmúlt egyéves, és még mindig a dajka táplálja. Anyjának hamar elapadt a teje szülés után, de nem is tartotta rangjához méltónak, hogy melléhez emelje a csecsemőt: micsoda gusztustalan- ság. Csak az zavarta, hogy a tejmirigyek szülés után egy ideig még-S3 180 K-