Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

„Légy a fiam mellett, Fráter György, mindig a legjobb javát szolgáld, s Izabelláét is.” A haldokló ember szavai megmaradnak az emlékezetben. Azo­kat nem lehet egykönnyen feledni, még ha az élet — s nincs ebben semmi megvetendő — elmaszatolja is őket. Ennyit a nagypolitikáról — legalábbis amit a várakozók, lihegők, taktikusok annak gondoltak. Mert ha hallják-látják ezt a hosszú csöndekre, egy-egy arckifejezésre tagolódó délutánt, ugyancsak meghökkennek, s nem értik. Mást vártak - másra gondoltak. S a másra való gondolás szárnyra kelt, amikor a test még itt, de a lélek már készülődik, és ott az a kiismerhetetlen ember, hiába püs­pök, mégiscsak valami nagy játékos. Pedig György barát, talán ép­pen ezeknek az óráknak a hatására, akaratából elengedett minden számítást és taktikai meggondolást. (Másnap majd kénytelen visz- szatérni a hadakozáshoz, de most még... vagy most már?) ígéret: úgy lesz. S az ilyenkor kimondott szó nem vész el egy­könnyen. A tények egyszerűek: a király meghalt, csecsemőjét rövid időn belül meg kell koronázni — ez jelenti a jogfolytonosságot. S mint már György barát jó ideje tudta, elvész terület, elvész az emberek életrövid hivatása, ha nincs föld, amely országnak nevezve meg­tartja őket. Csak semmi álmodozó felhang! György barát, amikor látta, hogy a király meghalt, innen, mármint az életből tekintve csönde­sen kiúszott, jó ideig még nem szólt környezetének, nem tépte fel zaklatott idegességgel a halálnak kijáró illemmel becsukott ajtót: „Vége van! Meghalt!” - jajos kiáltással, vagy éppen drámai sutto­gással, nem — hosszan ott maradt mellette. Az imádkozás nem kí­vánt szavakat. No és a nagyvilág? Megindult a német, megindult a török. A királyt Székesfehér­várott eltemették, ahogyan illik, az ifjú özvegy fekete fátyolban állt a koporsó mellett, amely végül megérkezett a messzi Erdély­ből, közben mindenféle rablóhordák körözték körbe a halottkísé­retet, mintha a halál is kirabolni való volna. A szultán meg immár többgyermekes apa. Fia volt János és Fer- dinánd király - egymást bújócskázva igyekeztek kijátszani a mási­-ä 173

Next

/
Oldalképek
Tartalom