Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

pozíció mondja ki az utolsó szót, nem pedig ennek a nyomorult országnak az érdeke.

„Országban talán csak mi ketten gondolkodunk: János király meg én” — rágcsálta a már majdnem hideg tökhéjat, ilyen sokáig tartott az elmélkedés; de nem sajnálta, a sütőtök ebben az állapotában adta ki legjobb zamatát.

„János király jól gondolkodik. Egyetlen esély az ország fennmaradására, ha fia születik.”

György barát annyi tököt evett ezen az estén, hogy később aggódtak is miatta, mert szemefehérjében megjelent az a sok sárgaság. „Ugyan már — hárította el -, legalább jobban látok!” Mert hallott arról, s maga is úgy gondolta, a föld termésének sárga színe nem pusztán esztétikai szépség, hanem valamilyen fontos anyagot hordoz, amely megtisztítja a szervezetet, élesebbé teszi a látást.

S világosan fölismerte: annak a gyermeknek meg kell születnie. Ezért imádkozott, de nem feledkezett meg arról, hogy — bármenynyire kínos volt is — összeállítsa az Isztambulba küldendő adományt; jó kis súlya volt annak, szépen vert aranypénzek és mindenféle ékszerek. Különös tehetsége volt ahhoz, hogy ösztönösen fölmérje, mennyit kell küldenie, mennyit, ami éppen elegendő, miközben nem tudhatta, vajon mekkora vesztegető összeget küldött Ferdi- nánd — merthogy küldött, efelől nem lehetett kétsége —, s ő ezt kissé megfejelje. Éppen csak annyira, amennyi a szultán jóindulatát János király felé fordítja.

„Ha egyszer ilyen ez a világ: a jóindulat és a hűség az arany súlyával mérhető. Nyilván vannak ártatlan naivsággal bizakodó emberek is. Akik elképzeléseiket, reményeiket kivetítik a világra, s azt mondják, ha ez lehetséges, akkor a kivetített kép megvalósul, sőt valósággá válik. Én, anyám után Martinuzzi Fráter György, ahogy időnként említenek, nem tartozom ezek közé. Nem mintha el akarnék különülni, ó, nem. Csakhogy ne essem abba a tévedésbe, hogy a világnak egyféle az arca, s ennek az arcnak a megismeréséhez egyféle út vezet. Aki mosolyog, nem biztos még, hogy boldog is. Talán a jó közérzet lenne mindenek célja? Szegény János király már hetek óta gyöngélkedik, az orvosa sem tudja, miféle betegség kínozhatja. Amikor beállított hozzám Sajóládra, s egy hónapig ott maradt, említettem a »mintegy« királynak a szentenA3 162 K-