Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

eredendő ösztönnek a kielégítését, ami az emberrel együtt születik? S mindezt gyönyörű eszmével koronázta meg, és ez lett volna az igazi koronázás: a haza érdekében?

„Hagyjuk ezeket az eszméket!” György barát odébb mozdult. „Az eszmék arra valók, hogy az ember okosabbnak láttassa magát.” Ettől persze nyugtalanná válik, örökösen hajszol valamit, amiről maga sem tudja, micsoda, de elhiszi, hogy fontos - és csak ez a fontos.

Rövid találkozás, hódolat, mégiscsak király. Arca mintha karanténba volna zárva. Kényelmesen elhelyezték a királyt, György barát meghagyta, milyen ételeket szolgáljanak föl neki — „ami megnyugtatja a testet”. Bort rendelt mellé, szerémségi bort, csodálkoztak is, honnan teremtette elő a perjel, mert bizony azokon a Duna-melléki dombos lankákon a török miatt már jó néhány éve nem termett szőlő.

Mint egy kosztümös színjáték, már-már úgy nézett ki a jelenet: a király két napig valóban csak enni kelt fel, aztán visszahevere- dett, félálomban forgolódott, de egyre nyugodtabban az étel és az ital hatására, pihent a test, az őszi időben — bár még szépen fénylettek a levelek — jól fölfűtötték a szobákat, éppen annyira — György barát nem hiába kezdte pályafutását futőlegényként —, hogy a test könnyedén elernyedjen, de mégse fullassza a meleg.

S még harmadnap is, amikor a király egy kis mozgás utáni vágyában lóra ült, s a mellette lovagló perelnek az uralkodás és a hatalomviselés nehézségeiről és ártalmasságáról kezdett beszélni, György barát finoman, hogy meg ne sértse a királyi fenség érzékenységét, de határozottan elutasította: „Hagyjuk most ezeket a súlyos gondokat, mert még megroggyannak alattunk a lovak.” János király humornak gondolta a megjegyzést, s amit régóta nem tett, felnevetett: „Ezjó, hát ez jó!”

„Majd később... — de a király türelmetlenkedett. — Kifogyunk az időből. Minden idő kifut alólunk, s ha az idő elvész, elveszünk mi is.”

Királyom, illedelmeskedett tovább a barát, „ez nemes, ám mégiscsak emberi gondolat”.

Vadak nyomát látták, a vaddisznócsapást, ahol az állatok lejártak a folyóhoz. „Az a tegnapi sült nagyon finom volt, könnyű étel, omlott a fogaim között.” György barát meghagyta ebben a hi-S 120 K-