Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
hoz. Akkor hirtelen a török jobb oldalára ugratta meg a lovát, majd ugyanolyan gyors mozdulattal balra fordult, és visszaszúrt. A török leesett a lováról, háttal, éppen a szúrt sebre. Kínjában lábával kaparta a földet. A Martinuzzi gyerek leugrott hozzá a lováról. „Az a tekintet... hogy meg fog halni... és én öltem meg...! Nincs közöm hozzá!” — fölugrott, és elvágtatott. De az emlék elől hiába nyargalt. Amikor bekopogott a bu- daszentlőrinci kolostor ajtaján, a türelmetlen zörgésben benne volt ez az élmény, „hiába pogány, mégiscsak ember”. Meggyónta — feloldozták. Amikor pappá szentelték, és a püspök feje fölé nyújtotta a tenyerét, talpig véresnek látta magát, egy merő véres, nagy testnek. — „Megöltem, bármi történjen is ezután, megöltem. Mit tehetek, mit tehetek? Az emberi rend különbözik-e az isteni rendtől?” Hol az isteni igazság? — vette magára kínlódva a szentséget. Belépett a templomba, a miséző pap és egy-két testvér kísérte. Súlyos levegő csapta meg az orrát: a falakba fölszivárgott víz nehéz szaga. A templom papja zavartan haladt a nyomában. Mit akar a peijel? Talán nyomára bukkant a titoknak, csak még nem akaga felfedni? Terelte volna elöljáróját másfelé, de György testvér két térdre ereszkedett az oltár előtt, erre a többiek is. „Uram — kérte a fráter -, mutasd meg, ha tévedek. Adj világosságot, hogy ne mások ellenében, de Érted cselekedjem.” S aztán még térdelt egy ideig az Úr előtt, szótlanul és gondolat nélkül, hogy meghallhassa az ő szavát. Sokszor még az imádsággal is elfedjük magunkat Isten elől, szokta mondogatni. Megbotránkoztak ezen a kijelentésén, vagy értedenül tekintettek rá. Pedig egyszerű: ha az ember csak a maga szavát, a maga igazságát hajtogatja, ha mégoly szép szavú imádsággal is, mégiscsak a saját akaratát erőlteti, s nem hagy időt Istennek. A fráter megállt a szép faragású sekrestyeszekrény előtt. Nem figyelte a templom papjának arcát, kínosan szorongott a szerzetes, arca elé emelt kenetteljes kézmozdulataival igyekezett leplezni. Mintha csak azt mondta volna: jelentéktelen kis templom az övé, ahol még körbetekinteni sem érdemes. „Nagyszerű munka, nézzétek, előttünk járó testvéreink milyen remek szépséget hagytak ránk. S tudjátok, testvéreim, mit látok-S3 99 kovakőéi KÖNYVTÁR Esztergom
