Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Boldog Özséb: Sziklák alatt

r or — fölverte a talpa, apró felhőkként gomolygott, térdmagasságig belepte öltözékét, fentről fehér-fényesen vakított a nap, száraz, hatalmas tér, a hőségtől kiszikkadtak a nyálkahártyák, nyelni is alig tudott már, vibrált előtte a világ, „mégis mennem kell”. Nem volt messze a hatalmas székesegyház, legföljebb néhány száz lépés. Mi ez a több hónapos vándorlás után?

És ekkor eszébe jutott a régi jelenet:

„Miért? Drága fiam, miért?” — könyörgő sírás. — „Istenem” — elfordított tekintetbe fojtott lihegő fohász.

És ő csak állt, sajnálta az anyját, szerette volna magához ölelni, hogy az érintéssel átadja neki a tudást — de vajon tudásnak nevezhető ez? „Igen, tudás, de nem olyasféle, mint amit megszoktak az emberek. Ez a lélek tudása.”

„Itt hagysz! Mi lesz velem öregségemre.”

Ez volt anyja legsúlyosabb érve, amelyre most sem tudott választ adni. „Ha nem érti, leikével nem érti, hogy a távolságot másként számolják, akkor ugyan mit mondhatnék?”

Anyja dühös volt. Valamiféle hibbantság ez, az értelem kifica- modása? Ott van a biztos kanonoki jövedelme, a király, maga a király köszönti neve napján. „Mit akar még, mi ez az elégedetlenség?” S úgy érezte, fia élete kifolyik a kezéből, nincs hatalma fölötte, annyi sem, mint amennyi kijárna egy anyának, csak nézte gyermeke magas homlokát, erős szemöldökét, a mély szemgödrökből távolba tekintő szemeket. „Mit akar, mi húzódik meg a homloka mögött, mi irányítja az akaratát, mi ez a konokság, miért nem fogadja meg fájdalmas kérésemet?”

Szorította az érzelmeit, ne öntse el végképp az indulat, de mégsem tudott parancsolni magának.

„Mert mindig jó volt neked, kényelemben éltél, biztonságban, nem kellett rettegned a téli hidegtől és az éhségtől, el sem tudtad képzelni, milyen lehet a szenvedés, s ezért azt hiszed, eljátszhatod az önfeláldozó jámbor szerepét! Mert mindez színészkedés! A biztonság tudatában könnyű színészkedni. Ó, igen, ájtatosan elfogyasztod az ebédet, s eszedbe se jut, hogy ezért valakinek meg kellett dolgoznia — amíg így megy, könnyű lemondani mindenről, hatalomról és jövedelemről, de azt hiszed, azután is úgy tekinte9 K-