Móra Ferenc: Somogyi Károly emlékezete (Szeged, 1923)
7 közölthöz és az ajándékozóhoz. De azt tudom, hogy evvel főiérőt aztán nem is kapott Szegedtől s az élő Somogyi Károly nem is fogadott volna el mást. Ezt is csak azért fogadta el, mert meglepödöttségében már nem tudta elkapni a kezét. * Álomember volt ez a szent öreg, könyvek és virágok közt folyt el életének szelíd patakja, mit tudott volna a va!ó életről és hogy láthatott volna az emberek szívébe, akik házak, földek, értékpapírok, rendjelek, drágakövek, fehér kenyerek, piros borok képét ringatják ott az élet értékei gyanánt, nem a méltóságos Aldinákat és a kecses Elzevire- ket, régi bölcsek ódon bőlcseségét és régen volt betűszedőmesterek művészi kezemunkáját? A könyvek emberei olyan naivok, mint a királyok, csak megfordított irányban. A királyok, ha leereszkednek a közönséges halandók közé az ő módjukra élni, mindig azzal nevettetik ki magukat, hogy kis borravalót adnak, mert anyagi gondtalanságukban nem ismerik a pénz értékét. A könyveknek ez a királya, aki az emberiség halhatatlanjaiból gyűjtött maga köré udvart, a maga szent naivságában azt hitte, hogy mindent megadott a puszták városának, amikor könyvtárt telepített bele. Hogy felövezte fegyverrel a jövendő harcaira. Hogy ellátta útra- valóval a magyar élet Szaharájában. Hogy három őrangyalt adott mellé kalauznak és örök utitársnak: az Eszmét, a Gondolatot és a Tudást, akik közül egyik az egyik kezét fogja, másik a másikat, a harmadik fölötte lebeg és így vezetik el közigazgatási siványokon át paragrafus-bozótok közül a jövendő paradicsomába! Csak a könyvek és virágok emberében lehet ennyi szűz naivság, aki azonfelül pap is és többet van a kerubimok, mint az emberek között. Álomember volt ez az öreg pap ; négy fal közt élő, réveteg nézésű, lámpához szokott, a napfényben hunyorgó myops, — de minden időkben csak az álomembereknek adta meg az isten, hogy messzebb lássanak a tulajdon koruknál és észre vegyék a tündöklést abban a jövőben is, amely ködként folyik össze a reális élet embereinek éles
