Móra Ferenc: Somogyi Károly emlékezete (Szeged, 1923)
6 sziveket szőnyegül, mint ahogy kincsesházat ajándékozó királyhoz illik és hintettek-e fáradt lábai elé virágokat, amiken a belső megilletődés magától hulló harmata reszket? Két vezércikk elfakult szóvirágain kívül nem találok mást, csak a Híradó-ban egy szerényen meghúzódó hirt. (Akkor ujdonság-mk mondták ezt az újdondászok a szerkesztőségi irodában.) De ebből azt látom, hogy legalább egy ember volt, aki nemcsak a maga kora, hanem a messze jövendő képviseletében is méltóan reprezentálta Szegedet. A főreáliskola épületében, amelyből most központi egyetem lett, tartották az első bizalmas tanácskozást, amelyen Somogyi Károly bejelentette a szándékát. Rajta kivül Tisza Lajos volt ott, a rekonstruktor, Szabados János, a költő-szenátor képviselte a várost, Lévay Ferenc újságíró, később miniszteri tanácsos és Hoffer Endre reáliskolai igazgató a szegedi kultúrát. — Egész életemet jelenti a könyvtáram, — mondta nekik révedező szemmel Somogyi, mintha búcsúzó pillantással simogatná pesti remetesége pergamen fóliánsait. — Legszebb emlékeim, legmunkásabb napjaim, legviharosabb küzdelmeim fűződnek hozzá. És most szeretettel ajánlom fel Szegednek, amit legjobban szerettem az életben. Szeged jelentősége, Szeged hivatása birt rá. Szegednek nemcsak gazdag városnak kell lenni, hanem müveit városnak is, mert az Aljöld porából csak ezzel lehet európai magasságra emelkedni. Liverpoolt a tíz, Hamburgot a tizenhat nagy könyvtára legalább is annyival vitte előre, mint népe szorgalma. Szegednek kultúrát kell adni addig is, míg egyetemet kap s ez az én szándékom. Ezért ajánlom fel neki és • rajta keresztül hazámnak, amim van. Nagyon megindította ezen beszéd a jelenvolt urakat — mondja az újdonság — és egyikük megcsókolta a nagyérdemű hazaji kezét. Amit az öreg újság diszkréten elhallgat, én nem találgatom : hogy ki volt az öt úr közül az az egy, aki megtalálta az egyetlen gesztust, amely méltó volt a megajándé-