Kókay Krisztina (Esztergom, 2005)
Fegyelem és a rajz Kókay Krisztina önkéntes fegyelemmel és akarással rajzol. Nagyméretű fehér rajzlapokat ró tele apró gesztusokkal, ismétlődő érintésekkel. Ezek a grafit- és tusvonalak, metikulózus mozdulatok több-ezernyi jelből szervülnek. A művész műterme, alkotóműhelye, aziliuma, tuszkulánuma - a lakószoba sarkának egy négyzetmétere, valamint széke és rajztáblája. A rajzoló ülve, kuporogva, szinte embrionális pózban, ölébe szorított rajzlappal végzi mindennapi meditációit. így önkényesen választott, zárt terének, önmaga börtönének esendő rabjaként megnyugvást, menedéket keres. (JÓRY) A művész hangulataihoz, lelki állapotához s a környezet, a külvilág ingereihez igazodva változtat érintéseinek erején és irányán. Gyakran improvizál. Elgondolkodik, lassítja belső indulatait, s kezének mozdulatait. Majd hirtelen ötlettel, ötletbetöréssel meglepő változtatásokat alkalmaz. Ez sajátos izgalmi állapotot feltételez, mely megnyugtató ellazulásba csúszhat át. A formai, tartalmi s kompozíciós szempontok mellett spontaneitás, mélyről feltörő indulatok, szomorú, vagy vidámabb emlékek vezérlik. Miközben elmélyülten figyel, a múltba s esztergomi emlékeibe temetkezik. így kínlódva, araszolva rajzolja négyzetcentiméterenként, önkínzó, tépelődő, analizáló rajzait. Ez az önsanyargatónak tűnő tevékenység olyan is, mint egy terápia, mely könnyen oldódhat fel egy megkönnyebbülést okozó katartikus érzésben, örömteli munkafolyamatban. Az üres rajzlap és a pecsét A nagyméret, természetes alapanyagú, finom tapintású papír hatalmas fehér felülete az alap, a kiindulópont. A rajzlap felső sarkában a márkanév kerek-körkörös emblémája domborodik, mint egy különös pecsét, csak ujjal tapintható szig- natúra. Ez a körkörös jel - betűsor - koncentrikus betűk sora az egyetlen nyom az üres papíron. Kókay Krisztina ezt az alig láthatóan stigmatizált, jelzett felületet kezdi el megdolgozni - rajzolni a 3 H-tól az 5 H-ig sorolható kemény, hegyes, sercegő, karcolótűhöz hasonlítható grafittal - kihegyezett ceruzával, vagy fekete tussal. Az apró érintésekből, gesztusokból össze álló rajz a végső stáció. Olyanok ezek az érintések, mint finom tapintások, szavak, lépések, hangok, betűk, írógépütések, vagy más ütések. Ilyen, szinte monotonon ismétlődő jelek lepik el a papírfelületet - érzékenyen és érzéki sűrűségűén. Gyakran nagyobb papírdarab marad érintetlenül, máskor a nyomok, a ceruza-, tollnyomok, az érintések (rajzrészek) beborítják az egész felületet. Elgondolkodtató, hogy a fehér érintetlen rész, vagy a már meghódított felület - a rajzolt - a kiválasztott, kitüntetett, vagy fontos. A rajzok felületén a gyűrődések, szakítások és szegmentek sajátos terepet hoznak létre. Sajátos felület ez, ahol az aprólékos részleteket, részletező fragmentumokat, merész törésvonalak, figyelemfelhívó hiátusok, szakadékok szabdalják, választóvonalakat (vagy összeköttetést) hozva létre. Többezer vonal, többezer gesztus borítja a fehér lapot. A rajzolásról A rajzolás minden képzőművészeti alkotás alapja. Egyetlen kor, egyetlen stílus sem nélkülözi. A grafika, a rajz a művészet legőszintébb kifejezési módja. Izgalmas látvány egy művész rajzait megfigyelni. Az alkotás lázának első hevületében született rajzok, vázlatok gazdagabban tárják fel a művész egyéniségét, mint a méteres vásznak. (R 0 S N E R) A rajz ott kezdődik, ahol a forma önmagáért való szépsége érvényesül. Nem a vázlat, nem az alap, amelyre a későbbi mondanivaló felépül, hanem befejezett egység, amelyből sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet. A rajz a képzőművészet páratlanul változatos misztériuma.
