Album Strigoniense 1928. januarius 29. (Esztergom, 1928)
Ámde történt egyszer, hogy a leckéjéből valamit nem értett meg. Otthon egy sarokba húzódva búslakodott, míg nagynehezen kivették belőle, mi bántja annyira. Megmagyarázták neki. amit nem értett, de ő nagyon a szívére vette a dolgot. S ettől fogva még komolyabban ügyeli az iskolában, még alaposabban igyekezett behatolni az elemi iskolai tudnivalók titkai ha. Kétéves volt, mikor Mihály bátyja Marcel néven a bencésrend tagja lett. A kis György is erre vágyakozott és hatéves korában kijelentette, hogy ő is pap akar lenni. Most már eljárt ministrálni a plébánosnak, sőt hétéves gyerek létére a sekrestyést is helyettesítette. Tehetsége, iparkodása feltűnt a község plébánosának, Gulyás Kleknek, aki húszon hétesztendős „ plébánossága alatt valóságos atyai szeretettel gondoskodott híveiről. () bíztatta a szegény cserepesmestert, hogy taníttassa tovább a íiát. Segítette ő is. Marcel íia is, akit 1893-ban már pappá szenteltek. így küldötték 1895. őszén Pozsonyba, ahol Polikeit Károly igazgató az I. a) osztályba vette föl. POZSONYI TANULÓÉVEK A kis falusi fiú megfelelt a bizalomnak és Dr. Kutrucz Rezső osztályfőnök vezetése mellett 59 diák közül másodmagával tiszta jeles bizonyítványt szerzett, sőt a magyar nyelvben [tanúsított különös szorgalmáért 10 forint jutalmat is kapott: a négy Eötvös-díj egyikét neki adták. A következei esztendőkben, úgyszólván minden évre, új tanárokat és osztályfőnököt kapott az osztály. A sok változás is okozhatta, hogy az osztály diákjai általában hanyatlottak. Ámde Szapucsek György, aki nevét 1900-ban, Marcel és Sándor bátyáihoz hasonlóan, Serédi-re magyarosította, mindig a legelsők között volt: elébe került Eszterházy Mihály, illetve Miklós grófoknak is. akik egy időben—bár nem egyszerre—ugyanazon osztálynak voltak kiváló eredménnyel vizsgázó magántanulói. Sőt a sok nehézség még jótékony hatással volt fejlődésére: hozzászokott, hogy az új tanárok nem ismerték s így nem bízhatik a már megnyert jóindulatban, hanem csak magában és a jó Istenben. Érdekesen jellemzi helyzetét a következő kis esemény. Amikor a második osztályba iratkozott, bizony csak a szállásra maradt pénze, kosztra nem. Volt akkor Pozsonyban egy kis intézmény, ahol tíz diák kaphatott ingyen ebédet. Elment hát oda és megmutatta első évi tiszta jeles bizonyítványát és kérte, hogy ha már tíz kis diák jóllakhatik, hadd jusson naponta neki is egy falat. — Nem lehet, fiam, nincs rá mód! Minden hely be van töltve! — mondotta a konviktus vezetője. — Teljes lehetetlenség! Azaz talán mégis! Hát mondd csak, fiam, ki is a te protektorod? — A jó Isten — felelte rá. — Csak a jó Isten az én protektorom. — Fiam, — mondotta a vezető — a jó Isten mint protektor bizony kevés. Sohasem felejtette el ezt a jelenetet és a maga számára nem is kért soha semmit. Csak a jó Istentől. Igyekezett a maga lábán járni. Évközben kisebb fiúkat tanítgatott, közben-közben stipendiumot is kapott: negyedikes korában a 20 forintos Wiedermann-díjat, az ötödik osztályban 10
