Leopold Antal: Ünnepi beszéd Szent Adalbertről (1914)

14

és vérével öntözte azt a földet. A mainzi császári udvarban, Franciaország különböző részeiben rövid tartózkodása alatt is szent példájával világított.

III. Amint Krisztusért mindent megvetett és Krisztus egyházáért 14 évi püspöksége alatt szédületesen nagy és széleskörű munkásságot fejtett ki, úgy fényesen beigazolta harmadik nagy apostoli erényét: a kereszt és a szenvedés szeretetét. Rajta is teljesedett, amit az Ur szent Pálról mond: Megmutatom neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvednie.1 Gondoljunk csak arra á marcangoló lelki kínra, amelyet hat és fél évi prágai működése alatt érzett, mikor a sikertelenséget tapasztalta. Mennyi hálátlanságot, gúnyt, megvettetést, fenyegetést és halálfélelmet kellett kiállania. S ahol végre megtalálta nyugalmát: a kolostorból kétszer is kiparancsolta őt a pápa, hogy engedetlen nyájához visszatérjen. Mily kegyetlen szemrehányásokat tehetett magának, hogy nyáját kétszer is elhagyta ! A világ őt bizonyára gyávasággal és ingatagsággal vádolta. Pedig ő mindkétszer alaposan megfontolta lépését s azért ment el Prágából, mert helyet akart engedni Bolesláv fejedelem testvérének, Strachkvasznak, akiről méltán hihette, hogy nagyobb tekintéllyel léphet föl, mint ő, mert mellette lesz a fejedelem támogatása. Nem a nyugalmat kereste, hanem a gyümölcstelen munka helyett az engesztelő szenvedést. Rómában meglátogatva

1 Ap. csel. 9, 16.