Leopold Antal: Ünnepi beszéd Szent Adalbertről (1914)

9

akikkel ő minden közösséget megtagadott, azok őt is elfeledik. De csalódott. 982 február 19.-en egyhangúlag megválasztják püspökké.

Adalbert érezte, hogy az Ur hívja őt. A világi fény és gazdagság értéktelen volt már előtte. Nem nyújtotta ki kezét ezek után. Amit pedig a püspökség ezen felül nyújtott, csak súlyos felelősség és fáradságos munka volt, lelki kegyelem és hatalom a hívek javára. Ezt a nehéz örökséget elfogadta az ő Üdvözítőjétől, a lelkek főpásztorától, hogy minél hasonlóbb legyen hozzá. Követte őt engedelmes szívvel, mint az apostolok, akiket a Genezáreth tavának partján hívott meg az Ur, hogy az ő országát itt a földön elterjesszék. 983-ban a veronai birodalmi gyűlésen átveszi II. Ottó császártól a pásztorbotot s Willigis mainzi érsek szent Péter és szent Pál napján fölszenteli püspökké.

II. Adalbert mint Jézus Krisztus szolgája és követe, mint az Ur foglya, mint nem az emberektől, hanem Jézus Krisztustól küldött apostol tér vissza Prágába s megkezdi a munkát az egyházért. Megkezdi azzal a szenvedélyes, tüzes lélekkel, amely a nagy emberek és az igazi apostolok sajátja. Mikor Apelles a hódító nagy Sándort festette, tűzcsóvát adott a kezébe, mert a tűz gyorsaságával futotta be a világot és hamuvá égette a perzsák hatalmas birodalmát. Szent Pál apostolt gyújtó villámnak nevezi aranyszájú szent János, mert a villám sebességével vitte szét Krisztus evangéliumát, annak fényével megvilágította, hevével fölmelegítette és